Oldalak

2016. április 25., hétfő

Fear and screaming in London

A héten valahogy sikerült két hátborzongatónak szánt heyre is eljutnom. Az egyik egy múzeum és bár egyben összefüggésben egy társasággal, amit Last Tuesday Societynek hívnak. Ők amúgy arról is híresek, hogy mindenféle fura rendezvényeik vannak meg beszédeket tartanak ezen a helyen. Szóval jóurammal mi is egy beszédre mentünk a helyszínre. Már maga bár is elég extrém a fura kitömött állatokkal, meg egyéb preparátumokkal, de aztán a pincében Viktor Wynd Museum már khm. Nem is tudom, hogy betegnek nevezzem vagy viccnek. Ott aztán mindenféle fura ereklyék voltak felhalmozva, és ebben a kellemesnek épp nem nevezhető környeztben ha épp akarsz rendezhetsz partykat a barátaiddal. Hát nem tudom hogy szeretnék e úgy vacsizni hogy közben egy akasztott ember figyel vagy épp egy zsugorfej valahonnan Afrikából a  19 századból. Az akasztott emberről nem igazán bírtam eldönteni, hogy igazi taxidermy vagy csak báb. Bábhoz túl valóságos volt, igazinak meg túlságosan is elképzelhetetlen hogy tényleg valaki csinált egy ilyen preparatumot? Elég brutál volt na. De a legfurább az egy nagyon különös preparatum volt, ami kb. úgy nézett ki mint nem annyira sikeres keresztezése egy vadállatnak és egy halnak.




a zsugorfej




valaha élő ember koponyája
ne ez meg mi???? 
az üvegben egy bébi UFO van?
A beszédet amúgy Gary Lachman tartotta, aki híres biográfusnak számít ezoterikus körökben és még arról is híres, hogy a Blondie basszus gitárosa volt. Az előadás is érdekes volt. Az úgy nevezett Western world ezoterikus tudósait, filozófusait mutatta be egy igen érdekes párhuzamba állítva a bal agyfélteke fejlődésével valamint annak dominánssá válásával. Vagyis hogy miért is vesztettük el az istenhitünk vagy a hitet a spiritualításban és egyéb érdekességekeben és miért szemléljük a világot olyan tényszerően manapság. A végén még a könyvét is megvettem, amit Gary Lachman volt olyan kedves és dedikált számomra. Most már két dedikált könyvem is van :)

Aztán csütörtökön The Vaults nevű "színházba" mentünk. A színhely maga hasonló, mint a London Dangeon vagyis régi kusza metrohálózat labirintusában rejtőzik. "Színjáték" során teremből terembe sétálunk és minden kis teremben egy különálló kis sztorit adtak elő a Goosbumps című könyvből. Ami egy gyerekeknek íródott mesekönyv különböző "horror sztorikkal". Elvileg ez a felnőtt változat volt és nagyon kellett volna félnünk közben. A jegykezelő kislányok, közélték, hogy terheseknek nem ajánlott a show. De közben biztosítottak róla, hogy nekik ezt kötelező elmondani, de igazából semmi bajom nem lesz. És tényleg semmi bajom nem lett, a stresszen kívül, hogy végig vártam, hogy mikor jön a bizonyos rész, ahol nekem majd nem szabad lecsúszni. Hát nem jött. Ellenben a végén Amy mondta, hogy volt egy rész, ahol a csoportot különválasztották és ő bizony csúzdázott a fenekén egyet. Ezek szerint a színpadmesterek igen jól dolgoztak és jól megkíméltek eme csúszós élménytől. A sztorik szerintem nem voltak nagyon hátborzongatóan, inkább kedves ijesztegetős történetek, bár lehet csak én vagyok aberrált a goth múltammal és már semmin sem tudok reszketni? Ugyanis a közönség szinte egyfolytában sikongatott. Egyszer hallottam ahogy az egyik angol csajszi mondja a barátnőjének, hogy már nincs több energiája megijedni, meg félni annyiszor hozták rá a frászt a darab közben. Mi a kedves goth, dark barátnőimmel igen kellemesen elhahótáztunk a sztorikon és azzal a jó érzéssel mentünk haza, hogy milyen jól szórakoztunk, de egy cseppet sem volt félelmetes előadás. 
Amúgy itt most akkor felmerül a kérdés, hogy miért is járunk mi olyan előadásokra ahol félni kell? Meg ahol meg kell ijedni? Költöi kérdés és nem megyek bele a válaszba. Helyette itt van pár kép az előtérről, mivel odabent nem lehetett fotózni. 









2016. április 13., szerda

Strawberry season

Hogy miért is jó Angliában lakni. Sok oka van, de az egyik az eper. És valljuk be én eper függő vagyok. Na nem vészes, de ha epret látok mindig veszek. És itt márciustól októberig lehet kapni. Szóval ha ebben az időben jönnél hozzám a hűtóben mindig találnál epret. Ezt most csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert az imént is hazaérkeztem a szokásos eperadagommal, amit egyébként a reggelimhez szántam, de nem bírtam ki reggelig és ráugrottam. Nem tudom hogy csinálják, mert se nem bio, se nem természetes az az eper ami árpriliban itt kapható (brit eper), de egyszerűen gasztronimiai orgazmus. Ennyi. Beleharapok a sápadt piros színű angol eperbe és olyan édes, amit otthon csak elvétve találok. Eper szerelem.

Na de hogy valamit meséljek is Londonról. Voltunk az urammal randizni már jó pár hete. Vacsi egy ázsiai étteremben, Dim T -ben, Hampsteadnél, ami megint csak gastronomiai gyönyör volt, mert épp valami hányingerrel kűzdöttem és már nyafogtam is az uramnak, hogy én bizony nem fogom tudni megenni a salátám. Na hát nem így lett, annyira király volt, hogy alig bírtam megállni, hogy ne rendeljek még egyet kört. De végül inkább néhány dim sum-ot adtunk a rendeléshez. Grumpy mummy arca felvidult és már izgatottan vártam a mozi élményt. A moziba nem is azért mentünk, mert a filmet annyira meg akartam nézni, hirtelen még a neve sem ugrik be...Hanem mert everyman cinema. Kíváncsi voltam már régóta. Amolyan helyi művész mozi. De. kétszemélyes kanapékon ül a jónép vagy fotelekben henyél és pincérek szolgálják fel a menűről választott komfort kaját. Lehet kapni sört meg bort is. Igazi randi helyszín. Na jó a film is jó volt. Csak tudnám mi volt a címe. John Goodman...Ah megvan 10 Cloverfield Lane Na nem épp a randifilm, habár lehetett jól odabújni az emberemhez, miközben izgultam :)





2016. március 17., csütörtök

Report from London

Nos hát lassan visszatérünk a "normál" kerékvágásba a szabi után. Brühühühü....
Ami érdekes volt az emúlt három hétben az a karácsonyi ajándékom, amit igazán most kaptam meg. Szerettem volna megnézni itt Londonban a Matthew Perry által írt és rendezett darabot: The End of Longing. Sajna mikor körbekérdeztem semelyik barátosném sem mutatott hajlandóságot eljönni velem.   A kedves uram ezt tudta és hatalmas meglepetésként két darab színházjegyet kaptam ajándékba karácsonyra. A színdarabot múlt pénteken néztük meg a híres Westenden. Ami ha jól sejtem azt jelenti, hogy egy rakás színház van egymáshoz nagyon közel a Leicester squertől a Temzéig. Mi a Playhouse-ba mentünk, ami a Temze partján van pont szemben a London Eye-jal.
Gondolom majd mindenki nézett Jóbarátokat valamikor szóval mind jól tudjuk, hogy Matthew Perry alakította a vicces Chandler karaktert. Én annak idején ezen nőttem fel. Apuval keztdük nézni, aztán később eredeti DVD-n is beszereztük a volt urammal és a jelenlegi uram meg volt olyan kedves és eljött velem. És ami igazából vicces volt hogy tök sokat kellett filóznom rajta hogy mi is volt Matthew Perry neve a Jóbarátokban. Azt kell mondjam én tökre el tudtam vonatkoztatni ettől a karaktertől és élveztem a darabot, ami gyanítom önéletrajzi ihletésű. Kb az első mondtaban közli velünk Perry hogy ő egy alkesz. A többi 3 szereplő is bemutatkozik, egyenként: a kurva, a hülye és a negyedik szereplő, aki önmagát normálisnak vallja ám igazából totál neurotikus. Mert ugye ez manapság tök normális. A darab egyszerre volt vicces, amolyan Matthew Perry-sen vicces és egyben drámai, hiszen a téma adott: alkesz és a prostituált, hogy lehetne egy alkesz ember élte drámák nélküli. A tortán a hab volt, hogy van benne egy igen komoly szülési jelenet is, ami így 29 hetesen elég kemény volt. Összességében azt kell mondjam a sztori nem volt túl eredeti sokszor emlékzetetett a Las Vegas végállomásra, de ennek ellenére is nagyon jól szórakoztunk. Még az uram is élvezte pedig ő soha nem nézte a sorozatot és azt sem tudta hogy MP alkesz volt.
Aztán a végén amikor kiléptünk a színházból és az első dolog amit megláttam London Eye volt, újra konstatáltam, hogy nem is élhetnék jobb helyen. Mert ez London!!! :D

Vagy ahogy Joey mondja: 
                                       https://www.youtube.com/watch?v=1HBGJVXSzas

2016. március 15., kedd

Introducing my grumpy mummy blog

A nyaralasunk története Sri Lankan:
https://wordpress.com/post/grumpymummyblog.wordpress.com/82

2016. február 6., szombat

Long and cold January

Igaz közben Február lett, szinte észre sem vettem úgy röppentek el a napok, tele stresszel, munkával egyebekkel.

Már nem Maggie fagyos ölén üldögélünk, hanem új otthonunkból jelentkezem: Splendid-ből. Szóval vártunk már egy ideje, hogy mi lesz, aztán miután hazajöttünk Budapestről, felgyorsultak az események. Január 23-án a 6 ös lakást kiűrítettük és átvittünk mindent az 5ös lakásba. Ami kétszer akkora, 100x világosabb, van egy kis hálószobánk és úgy egyetalán gyöngyörű. Szóval Joy kislányunk (igen kislány:) ide fog érkezni.

Még tavaly volt egy két buli Maggieben, akkor még nem is sejtettük, hogy azok már egyben búcsúbulik is lesznek. 
Volt egy Mikulás parti a "goth crew" val, ami eszméletlen jóra sikerült. Hála a videodisconak és az egyező zenei ízlésnek, rengett a ház ahogy táncoltunk. 













Aztán volt az immár tradicionális "ugly Christmas jumper party". Kicsit más vendégek és visszafogottabb is, de azért jól telt. 




Meg voltunk karácsonyozni Frome-ban az uram családjánál.  Kaptam egy kis ízelítőt az angol karácsonyból...

Na de a szilveszter az baromi jól sikerült, ha igaz, hogy az éved olyan lesz mint a szilveszter akkor nekem baromi jó évem lesz. Annak ellenére h még csak be sem csíptem, hiszen nem iszok alkoholt. Na jó egy pohár peszgó azért legurult. Azért is volt vicces, mert annyira fáradtak voltunk napközben, hogy majdnem le is mondtuk. SZóval kezdtük Ágotánál, az egyik lakótársával és két magyar barátjávál. Míg ők kellemesen bebaszcsiztak én kellemesen teletömtem a bendőm magyar sajttal:)
Aztán séta a Primrose Hillre, ahol már fesztivál hangulat várt minket, annyi ember sétált fel a dobmra az éjféli tűzijátékra várva. 
És ha már oly közel voltunk Camdenhoz, egyértelmű, hogy némi pubozás is belefért. Az első helyszín az Enterprice volt, ahol még az uram is táncra perdült, pedig ugye híres rock kocsmáról beszélünk. Annyira nyomta a figurákat, hogy többen meg is csodálták. Hazafelé beugorttunk a kedvenc kocsmámba az Elephant's headbe, ahonnan egyszer csak úgy fél 3 kor kiraktak minket mondván záróra. Hoppá...Amióta itt élek Londonban ez volt a legjobb szilveszterem. :)





Girls


ÉS akkor januárban már is egy kedves lakásavatóval indítottunk 2-án. Majd Budapest egy hét, jelentős találkozások a múlttal és kedves barátokkal...

Aztán a költözés, agyvesztés, munka, szervezkedés, néha egy kis fellélegzés egy baráti találkozón vagy egy 5rythm táncon. Egy csodás balett a Sander'sWells ben: Sleeping Beauty, előtte kellemes vacsi barátokkal.

Aztán még nagyobb stressz: egész Közép és DélAmerikát elárasztotta a zika vírus, ami ugyan ártalmatlan, max influenza szerű tüneteket okoz, ellenben terhes nőknél születési rendellenességet okozhat, kisfejű bébik születhetnek. Mindezt másfél héttel a Costa Rica-i utunk előtt. Nos...az amúgy is stresszes munka heteim mellé, az elromlott, majd megszűnt internet és az após 5 napos látogatása mellé (aki amúgy cuki, de hát 5 nap még a cuki apósból is na...) pont ez hiányzott. Végül minden jó ha a vége jó 11 óra múlva egy gépen fogunk ülni Sri Lanka felé ha minden jól megy.

Ah igazából a post lényege a következő lett volna: Tea Afternoon in 40's style with Bridget.
Bridget Jody apukájának az unokatesójának a felesége és hétvégén ünnepelte a 70-ik születésnapját. Na de nem ám csak úgy beülni a vendéglőbe vagy mi. Kérem fancy dress party tea afternoon-t tartott 40 es évek divatjában egy hajón, ami a Temzén állomásozik a South Bank-kal szemben. Micsoda hely! Eleinte azt gondoltam tök uncsi lesz, és amúgy is le kellett lépnem, mert jegyem volt Camilla O' Sullivan-re. Micsoda remek kifogás, de bizony azért csak jópofa volt. Igazi 40 es évek hangulatában egy igazi angol teadélután, scone-nal, répatortával, háromszögszendviccsel, clott creammel, meg ami csak kell. Majd már épp indulóban voltam, mikor Bridget a két lányával megjelent 40es évekbeli II világhárosús katonalányoknak öltözve és elkeztek énekelni meg táncolni. Nos nem igazán tudtam mást mint megemelni a kalapom :) (mivel a hasam elég nagy ezért semmin em jön rám így  pasinak öltözem ez volt a legegyszerűbb)  Boldog 70. születésnapot Bridget!
asszem a gestápó is megirigyelte volna ezt a stílust

hát nem pont 40es de majdnem

apa és fia

másod unokatesók

tea afternoon

na ez a két lédi nagyon komoly volt, szerintem nekik még lehetett valami ruhájuk a 40es évekből a szekrányben, de látszólag nem nagyon zavartatták magukat h beöltözzenek


a show


a hajó

és a nap végére egy tökéletes koncert a Roundhousban Camille O'Sullivan
és a végére még beszúrom, céges vacsi a Sohoban:
http://www.cevicheuk.com/soho
Nyammmmmiiiiiiiii

na csókolom! Pakolni kell, vár a gép:)