Oldalak

2015. július 6., hétfő

Back to Beachy head

Közelgett az emberem szülinapja és én megígértem, hogy elviszem valahova kirándulni egy napra. Sokat törtem a fejem, hogy hova is mehetnenk és eléggé bajban voltam, mert bár rengeteg hely van Londonban és környékén, úgy éreztem egyik sem méltó ehhez a szülinaphoz. Amiket méltónak találtam erre a nevezetes napra, az mind nagyon messze van. Anglia gyönyörű, de ha nincs kocsid meg elegendő szabadidőd, jobb ha el sem indulsz. 
Szóval nagy titokban megvettem a vonatjegyeket és csak a vonaton ülve derült ki, hogy emberem bizony tavaly is a Beachy Headnél ünnepelte a születésnapját. Mekkora blamázs! 
Na de nem velem:)
Aki még emlékszik a tavalyi bejegyzésemre a Beachy headről, az tudja, hogy ez volt az a hely ahol éppen valami életfordító eseményen elmélkedtem és sűrűn kértem valamiféle isteni segítséget, amikor is egy idősebb úr megkért, hogy jöjjek be a sziklaperemről, majd mentál nővért és rendőrt hívott, akiknek be kellett bizonyítanom, hogy teljesen épeszű vagyok és nem, semmiképpen sem fogom levetni magam a sziklákról.
Szóval ezzel az emlékkel tértem vissza a tett helyszínére, azonban most már "nemsokára" férjemmel együtt. És ezúttal nem Brightonból, hanem Eastbourne-ból közelítettünk, ami egyrészt sokkal gyorsabb, másrészt nincs annyi turista.

Eastbourne strandja még a legforgalmasabb részen is egész kihalt.


Helyi fiatalok



Így szeretem






 Amit még tudni kell Eastbourne-ról, hogy valamiért Anglia összes nyugdíjasa idejön pihenni. Vagy meghalni. És Beachy head kedvelt öngyilkos pont bárki számára, életkor nélkül. Nem tudom miért pont ezt a várost szúrták ki, de az átlag életkor 65 év a városban. Ezenkívül volt még egy szomorkás momentum, ami egyrészt nagyon szép szokás, másrészt kissé kísérteties. Szóval itt Angliában szokás emlékpadot állítani elhunyt szerettek számára. Állítasz egy padot és ráíratod, hogy a szeretett valaki emlékére, aki nagyon szeretett itt vagy ott üldögélni. Nahát van ez a sétány, ami a tengerparton végig halad Beachy head felé és az tele van ilyen paddal. Van olyan szakasz, ahol a padok között maximum 10 cm távolság van. És tényleg nagyon sok van. Teljesen átjárt egy furcsa érzés ott sétálva: a magány. Habár emberem szorította a kezem, de ő is érezte ezt az energiát. Éreztük, ahogy az idős magényos megfáradt ember idejön és üldögél itt magányosan a tengert bámulva. Talán elenged, talán emlékszik, talán csak mered. És persze megértem őket, mert nem tudnék jobb helyet a béke és nyugalom megtalálására, mint a tenger. Vagy akár ez a város. Brighton túlzsúfolt fiatalokkal, akik csak az egyszerű örömöket keresik. Itt szinte tapintani a kapcsolódást az örökkévalóval.





Csodás partszakasz és szinte teljesen üres pedig ennél jobb idő itt nem várható


 Egy másik ok amiért állandóan üres a partszakasz az a sosem nyugvó szél. Hogy honnan veszem, hogy sosem nyugszik? Mert a fák a szél irányának megfelelően nőnek. Meg a bokrok is. Csodás képződmények, amelyek a zord időjárási körülményekben edződtek és növekedtek. És erről eszünkbe jutott Miranda Macpherson, aki az emberem kedvenc spiri tanítója és mesélt nekünk egy csodálatos történetet egy kirándulásról: Kint voltak a természetben, ahol madár sem jár és a kirándulás első 2 napján szűnni nem akaró szélben, meg esőben próbálták élvezni a nyaralást. Miranda már totál kivolt és nem is értette, hogy lehet ilyen időjárás ezen a csodás helyen, mikor minden évben ugyanekkor jönnek ide és addig bizony mindig napsüti volt. Végül mikor már majdnem feladták és hazaindultak volna, kisütött a nap és elállt a szél. Majd később egy sziklán ülve kontemplált és tűnődözött, hogy milyen szépek is a furcsa fomájú kis fák, amikor rájött, hogy azért olyan gyönyörűek azok a furcsa formák, mert mind az erős szélben nőtt. Nos én nem fogom tovább magyarázni a történetet. Nekem nagyon sokat adott. És pontosan megválaszolt egy kérdésem, ami akkoriban foglalkoztatott. A szépséges fák a zord időben fejlődtek...





 Ez egy pont volt,  ahol már meg kellett állnunk és gyönyörküdnünk a tájban. És bár kissé hezitáltam, mert terveimben egy másik helyen akartam elővenni a táskában lapuló kis dobozt, de végül rájöttem, hogy ez az a hely, akkor és ott. És mielőtt elővettem volna a dobozt, az emberem megszólalt: "We gonna get married". Én mindig is egy tengerparton akartam összeházasodni, mindenféle ceremónia nélkül ott ahol a legjobban érzem, hogy az univerzum része vagyok. Egy kis porszem, de értékes porszem. Szóval ezért akartam Őt idehozni. Ide Beachy head-hez, ahol tavaly kértem és kaptam segítséget. Ide ahol kértem, hogy találkozzak vele. És most elhoztam bemutatni annak, aki amúgy is minidg itt van velem bennem, aki én vagyok.
A hely







Happy face:)


Szóval esküvő 1. letudva. Holnap megyünk az önkormányzatra. Ott már lesz két tanunk is, meg szebb ruhánk és egy hivatalnok, aki bevési a nevünk egy könyvbe és az angol királyság előtt is hivatalossá teszi frigyünk. Meg a magyar előtt is, ha elküldöm nekik a bizonyítványt...


szeretem ezt az arcot:)






Happy:)








Szóval így esett a nagy eset. Beachy head ahová mások halni mennek, nekem az életet jelképezi és hogy mindig van tovább. 

2015. június 20., szombat

Hen's Party




Nem tudnék jobb helyet a világon egy hen partyra, mint Camden Town
Mivel közeleg az esküvő úgy illik, hogy az ember lánya jól megünnepelje a baratnéival eme remek alkalmat, vagy elbúcsúztassa a lánykorát? Nos nem is tudom. Ez ugye régen a lánykoromban nem volt sikk Budapesten, így nem sok fogalmam van róla. Itt meg ahogy elnézem leginkább csak egy jó indok arra, hogy a csajok jól kiöltözve, jól bebaszcsizzanak.
Miriammal felépítettük a haditervet, hogy a mi esetünkben hogyan is fog lezajlani és mondhatom igen jó kis tervet hoztunk össze.
1. Piknik a Primrose hillen
2. Old time photoshooting Camdenben
3. Pálinka a magyar büfében
4. Koktél
5 Tánc

Nos mint az lenni szokott a tervek minidg szépek, de a valóság valahogy másképp sült el ellenben nem sokban tértünk el a tervtől. Én igen jól éreztem magam és még mindig mosolygok, ha visszagondolok az eseményre.

A piknikhez még egy napsütéses szombatot is kaptunk az égiektől, ami errefelé igen nagy kincs.
Szóval volt piknik, aztán beurgottunk Veronicához ledobni a piknik felszerelést, megigazítani a sminkünket és hogy ezek a gonosz lányok a fejembe nyomjanak egy csodás mennyasszonyi fátylat "bride to be" pink felirattal. Szerencsére a hangulat már meg volt alapozva így ki mertem menni az utcára, de bizony csak és kizárólag hölgykoszorúban. Nem is tudom miért, de annyira fura érzés volt ezzel a felirattal a fejemen mászkálni. Úgy éreztem, hogy egy pillanatra sem maradhatok egyedül. Na de szerencsére némi ital is volt a kezemben a hosszú kb. 5 perces sétára, amíg átértünk a piacra, ahol a vadnyugati fotózásra készültünk. Megkaptuk a fűzőket, meg az alsószoknyákat, némi smink is kaptam és közben kiderítettem, hogy az egyik asszisztens magyar volt, mert magyarok tényleg mindenhol vannak itt Londonban és már készültek is a fotók.











Amíg a fotókra vártunk addig a szomszédos latin klubban időztünk, ahol  Veronica egyszercsak forró salsa lépésekbe kezdett és mindannyiunk döbbenetére kiderült, hogy salsa tánctanárnő is volt egykoron. A fő gothik lédi, aki minden pénteken a devonshire armsban nyomul meg a salsa? de igazából tök belefér.

Aztán következő megálló a magyar büfé pálinkával, majd a koktél bár, ahol a következő meglepetés várt rám Ágota jóvoltából: 30 kérdés a vőlegényemről.

Ezután kissé eltérve a napirendi ponttól, már nem is tudom hogy történt, de betoppantunk az Elephant headsbe, ami gyanítom az én ötletem volt, mert nagyon szeretem azt a kocsmát, a hangulat mindig jó és a zene is kiváló. Ahogy elnézem a képeket igen jól éreztük magunkat. El sem kellett volna menni onnét. Sajna azonban betuszkoltuk magunk egy taxiba és elkocsikáztunk Highbury Islingtonhoz, a Garage nevű helyre, befizettük a 6 fontos beugrót és amikor felértünk a táncparkettre megdöbbenve konstatáltuk, hogy mindenki 20 éves és a zene sem annyira az az indie, mint mi gondoltuk, de ettől függetlenül mi elkezdtünk Ágotával táncolni, de valahogy ott minden véget ért, mert valaki kitalálta, hogy menjünk máshova, majd a buszmegállóban én rájöttem, hogy nem vagyok képes máshova menni és amúgy is jött a buszom, hopp felpattantam rá és hazajöttem. Máig nem értem miért. Én aki sosem akar hazamenni? Öregszem. Lehet épp ideje férjhez menni, stb...Persze utólag Miriammal konstatáltuk, hogy nem is értjük miért nem maradtunk és táncoltunk zárásig, de majd még bepótoljuk a nyáron, tutira.

Na és akkor a képek. Nem is szelektáltam ki őket, mert szerintem így mutatja mekkora jó elhajlós mulatság volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legyen lánybúcsúja, mégha nem is megy férjhez, mert baromi jó mulatság a csajokkal elmenni, semmin sem töprengeni, csak elereszteni a hajat. :)


Filóztam hogy mit is kéne felvennem a napra, aztán egy nappal a hen party elött elugrottam Camden marketra és hopp ez a ruha rámtalált.

 


Pöttyös!

Posh Picnic!

Na és megkaptam a tiarámat
 


Félek! (Fogalmam sincs mi volt itt)
Öltözünk
az elegant crazy lady outfit egy tartozéka






Crazy hen party band!
Szóval akkor van fütyülős mézes...
Egészségedre!





Asszem itt kezdett elhajlani a dolog






























Cuki nepáli fiú











Itt a vége fuss el véle...