2016. szeptember 23., péntek

Fairwell

Nem egészen négy évvel ezelőtt egy reggel repülőre ültem, mert jött az sms, "Gábornak már csak órái vannak hátra". Úgy egy hónappal ezelőtt kaptam egy újabb hírt, "nagymama nagyon gyenül, fel kell készülni, hogy hamarosan elmegy." Azonnal gépre akartam szállni, de most már van egy kis három hónaposom, akit szintén magammal kellene vinni, így kissé óvatosabb lettem.  Nagymam nem Budapesten él és a falu ahol lakik, nehezen megközelíthető. Aztán mindenki azt mondta, hogy ne utazzak. Ne tegyem ki bébit ilyen nagy útnak, még túl fiatal.

Tegnap reggel jött az üzenet, hogy "nagymama nem várta meg, hogy hazaérj" Elindult. Elindult, hogy találkozzon a nagypapával, Gábor unokájával, Linus nénivel és még oly sok másokkal. 92 év nagy idő. Örülhetünk, hogy ilyen sokáig itt volt velünk. Már régóta készült elmenni, csak a lányai tartották vissza, mert nekik nagy szükségük van az anyjukra.

Nagyon szerettem volna találkozni még a nagymamámmal. Nagyon szerettem volna megmutatni neki Joyt, a dédunokáját. Az elsőt. Sokat várt rá és a végén nem bírta tovább. Valószínűleg a tudat is elég volt, hogy van folytatás. Hogy nincs vége a családnak és az élet folytatódik tovább. Csak nélküle.

Itt ülök Londonban, ahol mindig is élni akartam. Itt ülök és nem tudom elhinni, hogy elment a nagymama.  A nagymama is. Tudom szép kort élt meg és örülünk, hogy eddig is velünk volt. De nem lehetett volna még egy kicsit? Csak egy hónapot vagy kettőt. Itt ülök és fáj, hogy nem tudtam hazamenni időben.

Már az is furcsa volt, mikor beköltözött az otthonba és a ház, ahol oly sokat nyaraltam, mindig üres volt, ha Ostffyasszonyfára mentem. De most már nem csak a ház üres, hanem az ágy is az otthonban. A direktor úr meg örülhet, lehet új nénit felvenni az otthonba, újra eladni az üres ágyat.

Valaki odaírta a facebookon a mama képéhez, hogy de cuki. Hát így megy ez. Megszületünk, bepelenkáznak, meg babakocsiban tolnak, nincs fogunk és anyatejen nyammogunk és mindenki körbevesz, hogy de cuki...Aztán megtanulunk járni, leszokunk a nappali pelusról, aztán az estiről is. Aztán éljük az életünk. Aztán elkezdünk öregedni, egyre kisebbek leszünk, ahogy a víz elveszik a csigolyák közötti porckorongokból, arcunk egyre ráncosabb lesz és egy öreg kedves cuki nénivé aszik. Aztán elveszik a fogunk és pépeset kell enni, meg bottal botorkálunk, aztán éjszáka jön a pelenka és kerekes széken tolnak ide meg oda, mert nincs erőnk hosszabban gyalogolni. Amíg el nem jön az idő, a nagy útra. És aztán visszamegyünk oda ahonnan jöttünk. Szerencsés esetben csak elfogy az erőnk és egy utolsó halk sóhajjal a lélek útrakél. A szomszédos ágyon fekvő észre sem veszi. Olyan puhán, olyan lágyan.

Nagymama már régóta menni akart. Régóta hajtogatta, hogy miért nem könyörül már rajta a jóisten és engedi őt meghalni. És csak le akart feküdni és elaludni szépen. Úgy mesélték reggel ment el. Még megreggelizett kért egy pohár vizet, aztán hátradőlt és elment. Nem szenvedett, csak elgyenült a teste és ő elhagyta azt.

Nem tudom mit mondjak. Fáradt és zsibbadt vagyok. Nem tudom mit érezzek, csak ülök és próbálom felfogni, hogy nincs többé nagymama. Miközben az élet megy tovább. A nap felkel, bébi továbbra is mosoly rám és nem érti, miért nem mosolygok, ha sírok sírni kezd ő is, bár nem tudja miért, de nagyon ijesztő neki engem síni látni. Szóval nem sírok. Legalább is nem nappal. Ott az éjszaka. Miután visszakűzdöttem bébit az álomba, lehet sírni a kanapén. Meg nem aludni. Meg nem érezni jól magam. Aztán felkel egy új nap és bébi rám mosolyog és nekem kötelességem visszamosolyogni. Mert ő őrzi a jövőt és a múltat. Benne él tovább nagymama. Mert ő az élet.


2016. szeptember 9., péntek

For me and for her

A legutóbbi csodás élményem Londonban egy kissé furán végződött, így a másik blogomban írtam róla, de úgy érzem ide is tartozik.




továbbra is teljesen elvarázsolnak a telefonkábelek, de nem csak engem a fent említett filmben is volt egy kép róluk :)

2016. szeptember 3., szombat

Best place to spend my maternity leave

Továbbra is London "uber alles" :D Továbbra is tartom, hogy állati szerencsés vagyok, hogy itt lehetek anyságin. Még akkor is ha rövid, és akkor is ha kemény 700 fontot kapok egy hónapra, ami valljuk meg, nos, nem éppen a leghatalmasabb összeg, megélni meg végképp nem lehet belöle. 
És ez a város tele programmal. És nem "occsók". De amúgy vannak tök ingyenes dolgok, az úgy nevezett children centre-kben illetve minden könyvtár csinál ingyen gyerek programokat. De persze csak iskola időben, így nyárra maranak a fizetős dolgok. De már szeptember van és jövő héttől tutira a gyerek központokban fogjuk tölteni az időnket, hadd fejlődjön a gyerek. 
Na de a legeslegjobbal kezdem. A baby cinema. Amúgy is kedvelem az everyman mozit, mert kényelmes karosszékekből, vagy kanapékról lehet nézni a filmet és a popcornt meg pincér hozza a székedhez, de amikor baby cinema van, akkor a jegy ára tartalmaz egy sütit plusz egy kávét vagy teát is. És nem is akarámilyet. Nem egy béna olcsó valamit, hanem minőségi cheesecaket kaptam. A nézőtér iszonyú vicces a sok kis golyófejűvel és persze valamelyik mindig bőg, de igazából úgy sem hallod a sajátodtól. Na jó nem panaszkodhatok Joy tök jól viselte. Sőt az első egy órában le sem vette a szemét a vászonról. Én naiv azt gondoltam, hogy majd jól megszoptatom a film alatt. Hát nem. (Természetesen mivel csak szoptatós anyukák vannak a bébikkel senki nem botránkozik meg ha elővillantod a cicit, btw Angliában bárhol jogomban áll szoptani, így senki nem szólhat egy büdős szót sem) Szóval Joy annyira izgatott volt, hogy nem volt hajlandó táplálkozni, egyfolytában elkapkodta a fejét és a mozivászon felé tekergett. Aztán meg jól bealudt. Na ennyit a terveimről. A film az egy tipikus hollywoodi-i crap volt, de be kell valljam bizony jót mulattam. Bad moms. Ennyi. 
 A mozi után az anyuka barátnámmal átsétáltunk a szeretett Hampstead Heath-en hogy otthon gyorsan etetés, pelenkacsere, teljes ruhacsere Joynak, és irány a barátnőkkel az esti kiállításra a Fashion and textile museumban. Bébi a mellkasomon lógott egész nap és mivel igen meleg volt még mindig szegényem rámolvadt, na de legalább a bolond anyja megihatott egy kis üveg sört a csajokkal és cseveghetett a divatról. Vagy legalább is megvitathatta, melyik horgolt ruci tetszik a lgejobban. Volt workshop is, ahol horgolni tanítottak minket. És még egy bonbon is belefoglaltatott az árban. Amúgy meg olyan utcában jártam ahol még sohasem, a London Bridge-nél a Borough Market mögött, szóval határozottan tágult a fejeben létező London térkép.







Muszáj ide beszúrni ezt a képet. Joy 11 hetes és ez egy délutáni piknik volt a HEathen a héten, amikor is felfedezte, hogy a fák ágai és levelei mozognak felette. Azt az ámulatot, amivel teljesen elveszett a látványban sosem fogom elfelejteni. Remélem. Imádom.

EZ meg a zenei fejlesztésen készült Noah barátunkkal, aki az egyik NCTs barátném babája
 Tempo tot egy fél órás zenei fejlesztő foglalkozás, ami a múltkor egy temploban volt, most egy pub emeleti szobájában. Nem olcsó mulatság, de nagyon tetszik, amit csinál a csajszi. Határozottan leköti a kicsi bébiket. Persze lehet egyszerűbb lenne, ha beszerezném a kendőket, meg a buborékfújót, de azért csak ér valamit az is, hogy más bébikkel van együtt a kicsi lányom?
Majdnem a teljes NCT csapat eljött

The Grafton a pub, ahol zenéltünk

Miriam barátném egy évvel öregebb lett
Egész döbbentesen változott meg az életem. Gyakorlatilag minden napra akad valami tevékenyzség, akár több is. Ami igazából már fárasztó is, szóval egy kicsit igyekszem visszavenni a tempóból és többet, jobban fókuszálni bébi igényeire. Viszont a régi barátaim rendesen távolodnak tőlem. Nem azért mert ők nem keresnének, továbbra is kapok meghívókat bulikba, de be kell valljam egyre kevesebb kedvem van menni. Most is van valami parti 30 perc sétára tőlünk, de inkább itt ülök a kanapén az urammal és a blogom írom, míg bébi bent szuszog a hálószobában. Döbbenet nem? Teljesen beszűkült az érdeklődésem. Ha nem babatéma, nem is nagyon érdekel. Vagy is ez így túlzás, de bármi ami nem baba téma szinte banálisnak és értelmetlennek tűnik. Gyakorlatilag Joy lett az életem középpontja. Booo. És egyfolytában enni akarok, ami igazán nem tesz jót sem a pénztárcának, sem az alakomnak.  Szánalmas lettem?
Amikor rájöttem hogy 100 g kecsöp 148 g paradicsomot tartalmaz...
 Ami miatt még szuper Londonban lakni, hogy a tenger egy óra vonattal. Így anyósommal úgy döntöttünk egy meleg augusztusi napon, hogy megnézzük a tengert. Bébi 10 hetesen látta a tengert először! Én azt hiszem 15 éves voltam, mikor először láttam. Na mi jöhet még ezek után...




Persze a bikinit otthon felejtettem


Szóval Hove egy tipikus unalmas angol kisváros, leszámítva hogy tengerparttal rendelkezik. És hogy úgy látszik más magyarok is jártak itt. 


Ezt már szeretjük, az utca végén a tenger. Egyszer ha megunom Londont akkor a tengerparton szeretnék élni.



Piknik a Waterlow parkban, amit kinevezhetek a  kertünknek is

Szókásos evős rohamom a Highgate wood közepén. Forró nyári napokon (igen van forró nyár Angliában) az erdő hűs sétánya a legjobb hely. És a kávézó a közepén, mindig csábító. 

Na ezt imádom, a telefonkábelek. Póznáról vezetik a házakhoz,

Mezze tál a Hampstead Heathhez közel eső Bistro Lazban

Csak a szokásos, limonádé...


 Amint kisüt az első tavaszi majd nyári nap London népe kiözönlik a legközelebbi parkba és piknikel,  meg napozik, egészen ameddig be nem áll az őszi hideg. Számtalan piknik egyike a Victoria parkban, Ágota barátnénk rendezésében.





Baby choir a közeli Crouch Endben, amitől nem voltam elragadtatta


De a pub ahol tartották az bizony csodás volt

Még több telefonkábeles kép. Azt hiszem ez az új megszállottságom...

A tipikus árnyékképem

2016. augusztus 12., péntek

Life after giving birth

Nem fogok hazudni, az élet szülés után nem egyszerű. De ha igazán őszinte vagyok, akkor itthon lenni a kisbabámmal és élvezni a londoni nyarat, ami most épp tényleg nyár, sokkal jobb, mint egy csomó dolog. És amikor reggel a kislányom felébred rámnéz és mosolyogni kezd amint felismer, na azért eléggé ott van. És felfedeztem, hogy bizony nem kell nekem itthon ülnöm és őriznem az álmát. Szerencsére feltalálták a "sling"et, ami egy jókora darab anyag, magam köré csavarom, belerakom bébit és enyém pontosabban miénk a világ. Így például még egy kiállításra is eljutottam a Somerset házba a Temze partján, ahol kaptam némi emlékeztetőt, hogy a világ még mindig világ és forog, az emberek még mindig élnek és dolgoznak és ebédidőben ha süt a nap a közeli parkokban piknikeznek. Aztán van annak a gyereknek egy apja is, aki hetente egyszer vigyáz nekem a bébire, amíg én a csajokkal találkozom vagy teszem amihez épp kedvem van. Aztán vannak az anyuka társak akikkel lehet menni ide-oda. Hát így. Nem rossz azért ugye?
Na és persze az örök séták a ház körül, hogy most már minden házat ismerek...
és minden virágot, még ha nem is név szerint

 Az első "outing" 2 héttel a szülés után. Szerencsére a lányok egy közeli pubban gyűltek össze, így odasétáltam meg vissza.
 Aztán jöttek a "nagynénik" babát látogatni.
 És a soha véget nem érő séták a Hampstead Heathre. Jajj de jó is ilyen közel lakni ahhoz a csodás parkhoz!

 Na ezt nem messze a háztól találtam. Szerintem vicces.
 És valóban elfelejtették a kertet gondozni...
 Ez meg az első péntek este amikor kicsit kirúgtam a hámból...Mert igen is lehet szoptatás mellett ilyet csinálni, mert az alkohol eltűnik a tejből, amint kijózanodik az ember lánya.
 Az első házassági évfordulónkat, ami egyben a második megismerkedési évfordulónk is Shorditch-on ünnepeltük. Volt ott egy food festival és gondoltuk az még pont belefér hogy odamenjünk. Nos...mikor odaértünk és megláttuk a hosszú kígyózó sort, rájöttünk, hogy vannak dologok amik per pillanat nem annyira működnek számunkra egy bébivel. Így páldául babakocsit betuszkolni egy amúgy is zsúfolt rendezvényre. Így kissé csalódottan, de nekiálltunk valami étteremet keresni, ahol legalább ehettünk valami jót. Legnagyobb meglepetésemre az emberem a blues kitchen-t szúrta ki, mert hogy annak van konyhája és az "app" szerint volt gluténfree kajájuk is.

 A blues kitchen, amúgy koncert hely is egyszer Tash-sel voltunk itt jófajta Jim Jones revue-n.

 Miután ügyesen megszoptattam a szoptatós kötényem alatt, egy kis pohár sört is megengedtem magamnak.
 Az ebéd pedig nagyon fincsi volt!

 Visszafelé úton fedeztük fel ezt a furcsa helyet. Cat cafe. Ami azt jelenti, hogy a kávézóban különleges macskákkal ülhetsz egy asztalnál és simogathatod őket.



Szokásos Hampstead Heath séta.
 Virágos kertek.


SZóval ez az a bizonyos darab anyag, amibe bevágom bébit és megyünk. Ő tök jól elvan, szinte azonnal elalszik én meg élvezem a "szabadságot"
 Camdenban is jártam egy szombat este az Elephants Head nevű kedvenc kocsmában.
 Itt meg az a bizonyos nap fotói jönnek, amikor a holland sógornőmmel elmentünk a Sommerset House-ba megtekinteni a Stanley Kubrick ihlette kiállítást. Annyira jó volt elhagyni a kerültet és bemenni az igazi pezsgő nyüzsgő városba. Hatalmasat dobott a hangulatomon.



















 Majd egy hírlevél nyomán múlt vasárnap összeszedtem magam, korán keltem előre fizettem és elbuszoztam a citybe, hogy a Hilton szálloda tetején jógázzak régi tanárommal Simon-nal. Külön ajándék volt, hogy reggel 9kor gyakorlatilag üres utcákon sétálhattam. Majd a hotel tetőteraszáról igazi szürreális látványban volt részünk, egyik oldalon a Tower Bridge, másik oldalon a felhőkarcolók. Igazán furcsa ötlet itt jógázni, de az élmény azért magával ragadó egy igazi London fanatikusnak. A jóga után egy juice bar várt minket, ahol degeszre ihattuk magunkat jobbnál jobb juice-szal. Nem is értem, hogy éri meg Simon-nak, mert nem voltunk túl sokan.















mennyire igaz...


Rokonlátogatás alkalmával az uram nagynénijéke ezt az üveget találta megmutatni nekem. Azt mondta annyira finom, hogy nem meri meginni az utolsó kortyot, mert nem akarja hogy elfogyjon. 
 Aztán sétáltam Crouch Endbe, ahol felfedeztem a Circus cafet, ami egy nagyon cuki art kávézó. Állítólag itt lehet a legjobb kávét kapni észak Londonban, de mivel nem kávézom ezt így nem tudom letesztelni, de a saláta nagyon ott volt. Habár találtam benne pár nem túl fris zöld levelet, a tény, hogy iagzán bőkezűen bántak az avokádóval és a hallumival feledtette a salátás dolgot. Komolyan annyi hallumit nyomtak a tányéromra, hogy szerintem egy évre eléget ettem belöle.

 Aztán egy borongós napon a mami társakkal elsétáltunk King's Crosshoz, megebédeltünk majd hazasétáltunk. HÁt bizony ezért jó itt Archwaynál lakni.