2013. augusztus 29., csütörtök

For my records

Ezt csak gyorsan belapátolom ide, mert megtaláltam a gépemen a képeket:)

Szóval voltunk Miriammal múlt szombaton oldschool darkbuliban, atom volt és reggel 4ig tartott, ami itt ritkaság, addig is táncoltunk. Utána nála aludtam. Olyan szép lakása van és kb. fél óra - 40 perc volt hazajutni hozzá...

Másnap meg a Spitalfield Marketen voltam shoppingolni,próbáltam nászajándékot lőni, meg volt egy kis pubozás is Shoreditch körül, kellemes volt. Már nem is tudom,  minek írjak erről többet, ez olyan megszokott dolog:)

De azért az vicces, hogy már látásból ismerünk arcokat. Tudjuk, hogy ez ott volt abban a buliban, ez meg az, meg az alter piacon. Még pár év és lehete hozzánk is szólnak:)




a jobb szélső egy pasi és tűsarkú csizmázban nyomta, minket is megszégyenítő ügyességgel a pogót...





2013. augusztus 24., szombat

New experiences

Mert minden lejtő egyszer csak emelkedni kezd, csütörtökön kaptam Londontól megint egy adag endorfint.

Ezúttal az Alternative nightlife meetup grouppal volt találkozóm, Miriammal együtt. Mozi egy háztetőn. Elötte egy ital. Hát szerintem egy mozi, ami egy háztetőn van, már önmagában elég csábító ötlet. És persze filmvetítés is volt: Sightseers. Igazi brit feketehumor.

Na de. Kicsit aggodalmas volt a csütörtök, mert esett majd egész nap. Miriam már majd be is dobta a törölközőt és javasolta, hogy inkább csak a Covent Garden körül talizzunk,  de én hallgattam a belső hangra, ami azt mondta jó lesz ez. És mikor kiléptem az iroda ajtaján, már verőfényes napsütés várt.

Szóval ezúttal egy picit hosszabb metrozás után leszálltam Peckham Rye-nál az overgroundról. Aki ismeri Londont az tudja, hogy bár ez zone 2, mégsem a közbiztonságról híres. Nos amint kiléptem az utcára az első dolog ami feltűnt, hogy nincs körülöttem fehér ember. Egy sem. Mindenki fekete volt. 100%ban. És az utca maga is elég lepukkant volt. Én meg hirtelen azt sem tudtam merre induljak, hogy megtaláljam Franki bárját. Annyit tudtam, hogy egy parkolóház 10. emeletén van. Megkérdeztem egy fiatalembert, de szegény vagy nem beszélt angolul vagy nem tudom, mert nagyon tanácstalanul visszairányított az állomásra. Pedig ott láttam egy emeletes épületet, ami ugyan a helyi pláza lehetett, de gyanúsan tartozott hozzá parkolóház. Na sebaj, másodjára bebizonyosodott, hogy az érzékeim nem csalnak. És ott már találtam egy darab fehér férfit, aki még azt is tudta, hol a Frenki bárja. Mert trükkös ám a feljutás és sehol, de sehol nincs kitáblázva, mintha valami titkos találkahely lenne ez. Fehéreknek...Mert hogy felérve az épület legtetejére egész más élmény ért, mint odalent. Inkább hasonlított egy trendi kiülős helyre Budapesten, mint bármi másra Londonban. Viszont a kilátás, az hamisíthatatlan London volt. A háttérben London felhőkarcolóival és naplementével.
Nem is tudom, hogy fogalmazzak, de volt valami nagyon furcsa ebben az egész szituban. Míg azt sem tudtam hova legyek bámulatomban, hogy egy ilyen klassz helyen lehetek, azért mégis csak furcsa volt, hogy lent az utcákon csóró feketék, fent a 10. emeleten meg mulatozó trendi posh igen jólszituált fehérek vannak. (5.50 GBP volt egy rozéfröccs...mellesleg itt a fröccs tök drága, olcsóbb sörözni vagy ciderezni) És bár a szervező csajszi valami félvér volt, rajta kívül kizárólag a kidobók voltak feketék és állítólag egy hétvégi napon ide fel sem lehet jutni, annyian vannak. Hát mindenki vonja le a maga következtetését ebből...De mindenestre én nagyon élveztem a helyet. Emlékeztetett valamire, amit keresek itt és ezideig nem találtam.



Érdekes módon sosem voltam oda a felhőkarcolókért, de mióta Londonban élek, teljesen kész vagyok tőlük. Egyszerűen lenyűgözőek. Asszem ideje lesz egyszer szerveznem egy sétát közöttük.  És ezek meg annyira tipikusak Londonra. Ha csak ezeket az épületeket mutatnák, akkor is tudnám, hogy London baby London


Szoknya a carboot marketról 1 fontért és a hozzáillő kockás magassarkúm az Uxbrdige-i charityből 3 fontért. (Amúgy szoknya topshop, cipő new look) és van a cipőmhöz táskám is, csak az annyira pici, hogy csak a kocsiból ki be tipusú alkalmakra tudnám hasznosítani. 

Kis csapatunk

Toilette egység



Szerintem ez kiérdemelné a világ legnagyobb mosdója címet. Nekem nagyon tetszett az ötlet.


parkolóház, némi művészettel



Azt mondják Peckham Rye kezd trendi lenni és egyre több hipszter költözik ide, amit később magam is láttam, mert úgy 8 óra magasságában, már bringáztak az oly trendi szakállas fehérpolós ficcsurak és a fejük tetejére lazán felkontyozott hajú leánykák. 

Franki's barjából átsétáltunk a kb. 50 méterre lévő épületbe, hogy feljussunk a tetőre, mozizni.
Belső udvar. Kúúúl:)

hipszereknek belépés csak bringával


Felérve itt is megint csak eltátottam a számat és elég sokáig nem tértem magahoz az ámulatból. Nos a mozijegy épp nem a legolcsóbb 12 font, de szerintem megérte. Adtak pokrócot is, meg fejhallgatót, ami nélkül nehéz lett volna az élet. Tulajdonképpen, ha nem akarod hallgatni a szöveget, akkor teljesen ingyen el lehet itt lenni, mert a kutya nem kérte a jegyünket. Amit mellesleg előre online megvettünk, hogy tuti legyen helyünk. Mert ugye ez London, nem úgy van, hogy csak úgy elugrunk este  a Toldiba azt megnézünk valami underground filmet. 

annyira kúúúúl:)



Előzetes: Dirty Dancing, azért majd alkalomadtán valaki világosítson fel, hogy akkor ez most megint trendi? 


Ez az érzés nagyon komoly volt. Csak ülsz beburkolva a meleg pokróccal, és nézed a filmet és körülötted az ég és London. Woaa:) Nagggyyyon tuti volt
 Sightseers volt a film és az nagyon ideillett. Kellemesen beteg angol humor egy párocskáról, akik egész átlagosnak tűnnek mindaddig, míg a pasi fel nem húzza magát, mert egy fickó eldobott egy csokipapírt. A film végén angol csoporttársaim mondták, hogy ez igazi angol humor volt. És hogy őszinte legyek ebben a bandában, nem éreztem azt az angol ridegséget, mint általában. Ezek tök kedvesek voltak, pedig biztos vagyok benne, hogy mind legalább kétszer ha nem többször annyit keres, mint én. Szóval megértem Miraim miért kedveli annyira ezt a csoportot. Hajj de szeretném az ő gondjaikat.:) Pl. milyen idegesítő, hogy reggelente a London Bridgeről induló vonatok felébresztik a srácot, a London bridge-i lakásában...
Na hát ez ez, erre nincsenek szavak!

A másik nagy öröm a héten a Suede koncert. Már hónapokkal ezelőtt regisztráltam az eventre a London rock csapattal, de igazából úgy voltam vele, hogy mivel már egyszer láttam őket, ha nem lesz rá jegyem úgy is jó. És akkor egyszer csak volt Ewan, aki el akart adni két jegyet. Darabját 47 fontért, amennyiért vették a barátai, akik végül nem tudtak eljönni. Hát megírtam Ewannak, hogy sajna ez most nekem nem fér bele a költségvetésembe. Mire visszaírt, hogy oké és mennyi férne bele. hm..mondjuk 25 font. És nekem adta! Egyszerűen nem is számítottam rá. Szerettem volna, de úgy voltam, hogy oké az sem baj, ha nem. És lett egy jegyem majdnem feláron és lett hirtelen két ember, akikkel elmehettem a koncertre. Juhuuuuu! és még egyszer Juhuuuuuuuuuuuu! A két ember meg úgy lett, hogy dobtam egy üzit Luciere, aki szintén jelentkezett az eventre, hogy ha még mindig akar jönni, és kell neki a társaság, akkor csatlakozzon hozzánk. És jött, mert a barátnője, csak később ért rá és nem akart egyedül lenni.

A Finchley roadnál találkoztunk, ahonnan keresztülbuszoztunk Hempsteaden. O te jó ég. Az a negyed. Olyan gyönyörű! Mennyire ellaknék ott. De hát. Valszeg nem a DSA fizetésemből fogok odaköltözni. És csak fehér emberek, az utcán tisztaság rend és hivogató boltok, kis utcácskák zászlókkal körbetűzdelve. Aztán meg megérkeztünk egy hatalmas mezőre, ahol nem bírtam tovább. Rámtört a fesztiválfeeling és nem bírtam tovább, nem fotózni. Ami mindig furán veszi ki magát ezeken a meetupokon, mert ugye, ők annyira hozzá vannak szokva ezekhez a helyekhez. Brittek...Londoniak. És nekem még 11 hónap után is mindig van valami újdonság.



toi toi angol módra...kb. ehettem volna a földről...


És a kis csapatunk.
 Itt bemutatnám a kis csapatunk. Jobbról balra: Ewan, aki skót és felesége, aki indiai és nagyon kedves imádnivaló párocska. Ewan meg egy csomót tudott a városról, szóval csak mesélt mesélt. És Lucie. Mellesleg az indiai hölgy tesója Göteborgba ment férjhez. Khm khm:)



Mégha ez egy normállis koncert is volt, két előzenekarral, nekem akkor is fesztivál hangulatom lett. Volt  azért pár szimpi arc is. És hát szabadtér. És idén nem voltam fesztiválon, szóval kellett ez nagyon. És ültünk a fűben és cidert ittunk. Méghozzá bodzavirágosat!
És a koncert milyen mennyei volt. Imádtam minden percét. Nem tudom, miért nem olyan nehéz találni embert, aki szeretné őket. Emlékszem annak idején a Szigeten is egyedül kellett mennem. De most legalább nem voltam egyedül. A koncert alatt megérkezett Lucie barátnője Kelly és tök jó fej volt, vagy csak nagyon részeg:) De így volt kivel ugrálni, meg táncolni.




Koncert után Lucie meg Kelly Camdenbe mentek táncolni és hívtak engem is. De valami érthetetlen oknál fogva olyan fáradt voltam, hogy inkább úgy döntöttem hazamegyek Ewanékkal, akik mellesleg Harrowban laktak és így Harrow on the Hillig együtt metroztunk. És annyira kedvesek voltak, hogy bár ők bármelyik metropolitainnal elmehettek volna, még is megvárták velem az Uxbridge-it. 

Szóval ezek az a dolgok, amik csak úgy megtörténnek. Mert nem görcsöltem rajta, mert laza voltam és nem voltak elvárásaim. És ezek adják az élet sóját. És ezekért végtelenül hálás vagyok. 
Szóval ez lenne a recept. Csak örülj annak, ami van, ami jön. Nincs ok keseregni vagy panaszkodni. Mert 1. örökké nem eshet, 2. a nap mindig ott süt a felhők felett és ha elmennek a felhők látod is a napot. Újra.:) 

2013. augusztus 20., kedd

gong fu vs life or when the pain comes -updated version

Fura egy napom volt ma az biztos. Volt benne jó is, rossz is, meg idegeskedés, meg méreg, meg tanulság. Meg jó meglepetés is, meg nem is.

És mivel ez már rég nem utazás blog (igazából sosem volt az, nem tudom miért próbálok néha úgy csinálni), nyugodtan irogathatok minden vackot ide.

Nos egy ideje próbálom  a kung-fun tanultakat átültetni az életbe. Mert ha minden, amit a "valós életben" csinálunk lehet kung fu, akkor miért ne lehetne a kung fu maga a valós élet.
Ha nem is a valós élet, de a szabályai mindenképp remekül alkalmazhatók a mindennapi életben. Már legalább is, amit megértek drága jó mesterem angoljából. (csak egy rövidke példa: ma elmesélt két viccet, senki nem nevetett rajta és nem tudom, hogy azért nem, mert hármunk közül csak egyikünk beszéli anyanyelven az angolt-ő is ír- vagy mert nem volt vicces, vagy mert csak nem fogtuk a poént.)

Na de tegnap és ma két kellemetlen dolog történt velem, ami mivel hiperérzékeny vagyok és egyre inkább az, megzavarta a vasárnap oly büszkén megtalált nyugalmam felszínét.

Az egyik tényleg banálisabb, mint a másik. A kevésbé fájó történés, egy akcentusa alapján valszínűsíthetőleg angol úriember reggeli cselekedete volt, hogy miközben én áthaladni készültem egyenes vonalban az utamba eső piciny kis utcácskán, ő meg kanyarodott ezerrel a bringáján és mivel nem akart megállni én megadni nekem az elsőbbséget, én meg nem láttam, hogy jön, ezért jól leodrította afejem, hogy legyek szíves az útra figyelni. Nos. Felfoghatom úgy, hogy jó lenne ha jobban figyelnék a külső ingerekre és nem mindig csak a sajat gondolataimba merülnék, ebben az esetben még ha ez egy dühös kiálltás is volt, csak hálás lehet értek. De persze felfoghatom úgy is, hogy hülye idióta barom, nekem volt elsőbbségem, miért nem figyelsz te jobban.

A másik az azért tényleg fáj. Volt ugye Eden, akit annak idején nagyon csíptem, a kedvec meetup szervezőm volt. Ha az ő általa megszervezett koncertre mentem sosem csalódtam, mindig valami tök jó koncertre vitt és mindig a legjobb bulik jöttek ki belöle. Konkrétan hálával tartozom neki, mert nélküle sosem találtam volna meg helyeket és igen komoly vígaszt nyújtott számomra a kezdeti nehézségekben, hogy elmehettem egy az  általa javasolt buliba és ott aztán mindig értelmét nyerte ittlétem. Egy ideje már nem mentem semmijen meetup-ra, mert valahogy nem is nagyon láttam, hogy aktív lenne. Aztán egyik nap kaptam egy értesítést új indie LND csoport megalakulásáról. És láttam, hogy ő a főszervező. Nagy boldogan regisztráltam, azonnal emaileztem Miriamnak, hogy ő is jelölje be, mert ez nagy móka.
Nos ő pár órán belül taggá lett minősítve, míg az én kérelmem azóta is függőben van. Erre megpróbáltam feliratkozni még egyszer, majd küldtem emailt és végső próbálkozásnak smst. Semmi válasz. Ami valljuk be keményen próbára teszi a türelmem. És lássuk be el is keserít. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit tehetettem ez ellen a nő ellen, mikor legutoljára láttam, mosolyogva megölelt és jót partiztunk.

Azzal, hogy nem kerültem be ebbe a csoportba egy rakás dolog keringet a fejemben (és mellesleg ilyen még sosem fordult elő meetup grouppal). Azonnal önértékelési problémák mutatkoztak, illetve a kérdés, hogy mivel bánthattam meg Edent.
És ami leginkább bánt, hogy bár látom az eventjeit, de nem látom a többi részletet és ha pl. valaki nem visz el az eseményre, akkor hogy állítsak oda, hogy hello srácok én is jöttem..Olyan érzés, mintha nem csak egy nő kapta volna fel a vizet valamiért, de fél London kitagadott volna. És ez nagyon fáj. Mert a bármikor elérhető gig dömping mellékelt társasággal,  mindig kellemes energiabomba és egyben vígasz volt számomra.

Szóval fáj. És a leginkább, azért mert nem számítottam erre. Azt hittem örömmel nyugtázza majd, hogy rátaláltam a csoportjára.
ÉS itt visszatérnék a kung fura. Ma a mesterrel voltam egy párban és volt egy rúgás, amit másképp védett ki, mint addig és bizony nem csak hogy meglepődtem, hanem rendesen fájt is. Hiszen a sípcsontunk igen érzékeny mindenféle hirtelen erős mechanikai behatásra. Kb. egy percig csillagokat láttam, miután a tibiánk találkozott egymással. Mester kérdezte, hogy ok vagyok e, mondtam majd elmúlik. Aztán ment tovább az edzés. Pár perc múlva megkérdezte a mester, hogy érzem e még. Akkor jól rákoncentráltam és egy picit még mindig éreztem valami kis halvány nyomást a tibiámon. De ennyi. Erre mondta a mester, hogy az már csak az agyamban van, mert rákoncentráltam.
És akkor itt a párhuzam. Mert minden fájdalom elmúlik. Örökké nem tart semmi sem. Ha rákoncentrálsz jobban fáj.
És végül, lehet, hogy holnapra lesz egy kék zöld folt a lábszáramon, de tutira az is el fog múlni. Nem lehet olyan nagy bajom, ami ne gyógyulna be és ne múlna el a fájdalom bizonyos idő eltelte után.

Ennyi. Azért sajnálom, hogy így alakult és a kellemes koncert élményeim kicsit beszíneződtek, emiatt az új tapasztalás miatt. Vagy csak nem kell rákoncentrálni. És kész. És csak a jóra emlékezni.

Csak még annyit a kungfu kapcsán. Hogy sosem tudhatod melyik irányból jön a tamádas. Ha görcsösen rákészülsz, akkor sem. Több eselyed van, ha lazán figylesz. Aztán ha megütöttek, a győzelem még mindig esélyes, ha barmi gyorsan felállsz és mit sem törődve a pofonokkal mész és reagálsz vagy egyzseráen csak nem vagy ott. Elfutsz. Mert hasznos a futás. Életet menthet. Ez is egy lehetőség a túlélésre. De semmiképp se maradj a földön nyalogatva a sebeid, mert akkor jön a többi ütés rugás és mégjobban fog fájni, aztán már llehet fel sem bírsz kelni. Szóval csak ignoráld a kínt és reagálj. Ez a fontos a túlélésben.

Na megjött Eden válasza, miért is nem lehetek tagja a csoportjának:
Hi Gyongyi
Thanks for your interest in the group
I want to avoid a membership overlap with the 'other' indie group as much as possible. Therefore I have decided not approve members who are currently very 'active' in the other Meetup.
This is not a personal slight, but simply a practical decision
Best, Eden

Ebben az a vicces, hogy szinte csak az általa rendezett eseményekre jártam a másik indie csoportban, emire hivetkozva elutasított. Hát ezzel nem tudok vitatkozni. A hiba nem bennem van azt kell mondjam. 


2013. augusztus 18., vasárnap

here and there up and down and finding the peace

Lássuk csak mi is volt az elmúlt két hétben? Volt itt ugye Johnny, az szupi volt mindig. Elmentünk a Holland parkba, ami csodás volt, mint minden park itt Londonban. Vagyis ez még annál is csodásabb volt, mert van benne egy kis arborétum, amitől tisztára olyan érzésünk lett, mintha hirtelen egy erdőbe jutottunk volna, nem is a 10 milliós nagyvárosba. 
Ez a környék amúgy is nagy kedvencem. Olyan kellemes nyugalmat árasztanak a házak arrafelé. 








Ennek a mókusnak egy csokija volt, amit elötte a szemétből túrt ki.


Meg volt Japán kert is, amitől meg olyan volt, mintha Japánban jártunk volna. 





együtt voltunk, mint az a két kanna. 





Kyoto Garden








Aztán vasárnap hajnalban Johnny elment és én meg itt maradtam tele kétséggel és félelemmel és magányossággal. Kétség, hogy és mikor fogok tudni átköltözni és hogy kapok majd munkát és félelem a munkanélküliságtől és még nagyobb félelem a magánytól itt Londonban. Egész héten magam alatt voltam egyéb tényezők miatt, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy vissza kellett jönnöm Svédországból, ahol olyan jól éreztem magam a a 6 gyerek dacára is. Olyan kellemes nyaralásban volt részem, amilyen már gyerek korom óta nem volt, hiszen mindig csak megyek valahova kalandozni, sosem arról szól a szabadság, hogy csak lógassam a lábam és ez most olyan volt. Minden más tóban fürödtünk, borozgattunk esténként, éjjel kilóoztunk Johnnyval kettesben, csillagokat is néztünk, meg egy éjjel egy jávorszarvas aludt a kertünkben. Semmin nem kellett volna gondolkoznom, ha a hétfői állásinterjúm nem kavart volna be. Mert majdnem megkaptam álmaim munkáját. 4 interjún voltam túl és mindenki teljesen pozitív volt, de valahogy úgy tűnik, még sem kapok ott munkát, mert változások történtek a projekteikben...Pedig homebased lett volna. Ami azt jelenti, hogy bárhol dolgozhattam volna, ahol van egy nemzetközi reptér, nem csak itt Londonban. És utazni is kellett volna egy csomót. Usába meg Japánba.
Szóval immáron három hete lesz holnap, hogy az interjúm után a pasival nagyon örültünk egymásnak én meg azt hittem van egy új munkám és boldogan felmondhatok hétfőn, mikor visszajövök Svédországból.
Helyette azonban csak a kétségek és a félelelmek nőttek bennem. És hétfőn az irodában mikor újra munkába álltam, várt még egy hosszú levél a főnökömtől arról, hogy valamit elrontottam a szabadságom elötti napon és hogy ennek milyen következményei voltak a csapatra és lesznek szémomra. Amitől annyira bemerevedtem, hogy meg voltam győződve kirúgnak és akkor aztán mi lesz velem itt egyedül. És amikor ezt a levelet olvastam, akkor még úgy volt hogy Johnnyt sem látom majd egy hónapig. Szerencsére azonban összejött a hétvége. De mikor elment haza az űr, a félelem, a kétség, a fájdalom visszajött és még nagyobb lett, mint elötte.

Vasárnapra volt egy meditálós programom, amire Tara is jött, akit még húsvétkor ismertem meg egy indie meetupon. Mivel korán odaértem bóklásztam kicsit a napsütésben.




Ilyenek láttam Londont aznap





Aztén mentünk a Temze partjára meditálni a klíma változás megelőzésért. Mintha tudtam volna ilyenekre főkuszálni, abban az idegállapotomban...
Amúgy vicces volt, mikor odaértünk, megszólított minket egy nő, hoyg a meditlásra jöttünk e, mert úgy nézünk, ki a meditálók.
Na legalább ez valami:)



A meditálás része nekem most nem nagyon ment, nem is csoda, amilyen széthullott állapotban érkeztem oda.


De aztán volt egy vezetett meditáció is, ami nagyon szép és jó élményekkel gazdagított.
Rendesen feltöltekeztünk belöle.



Hogy aztán csökkentsük az energiaszintünk náhány korsó sörrel.:)
Akkor kicsit azért rendeződtek a gondolataim és sokkal jobban is éreztem magam.
Meditálók:)

Amíg haza nem értem ide Uxbridgebe.
És csak egy nyomorúságos hét várt rám az irodában. Még a Bat for Lashes-hez sem volt kedvem kedden.
És igazából nem is volt nagyon sok érteleme elmenni egyedül erre a koncertre. Az elején még jó volt kb. 40 percig, még az első sorokba is kűzdöttem magam, aztán uncsi lett számomra és hiába a kis boszorkány minden varázslata engem nem tudott többé szórakoztatni. El is hagytam volna a helyszínt (Shepards Bush itt láttam a Siouxsiet és a Nephilimet is és micsoda más élmenyek voltak azok)
de rossz kijáratot céloztam meg és a kidobó visszaterelt, így maradtam végig.
Vegyes érzésekkel. Hiszen korábban kétszer is voltam itt ebben a koncertteremben. Egyszer turistaként és egyszer még nagyon a londoni tartozkodásom elején. Akkor még tök normális volt, hogy egyedül menjek koncertekre és annyira nyitott voltam, hogy végül sosem maradtam egyedül sehol. Nem úgy mint most. Nem is volt kedvem senkivel sem beszélni, nem is értettem mit keresek ott azok között az emberek között ezen a koncerten, ami annyira nem is az én stílusom. Még ha strasszokkal kirakott pentagrammák is villogotak az énekesnő ruháján.
És még az utolsó 607es busz is elment, mire vége lett a kocertnek.  Pedig ez az a koncertterem, ahova csak felülök egy buszra itt Uxbridgeben és az elvisz egész  a helyig. Nagy ritkaság ám:)

Na de. 
Egy pozitívum azért volt.
Na jó több is, azért az első 40 perc jó volt a koncerten. És elég jól szórakoztam a körülöttem állókon is. Pl. a csajon, aki annyira ideges volt, hogy hol vannak már a barátai, hoyg elkezdett valami pöttyöket összekötőgetős játokkal játszani a telefonján és kb. percenként nézegette az üzeneteit. De azért szerencsére megjöttek a barátai is..
És a koncert elött a parkban üldögéltem egy ciderral és egy cigivel a kezemben, amikor megközelített egy hajláktalan forma fazon. Féltem cigit fog kérni és mivel már nem sok van, ami azt jelenti, hogy le kell szoknom arról a szokásomról, hogy sör mellett cigizek....nagyon nem akartam osztogatni. 
De kért és én adtam. És ő meg örült és cserébe megkérdezte honnan vagyok. Mikor megértette, hogy hungarian nagyot kurjantott, hogy "magyar"! Vigyorgott és megölelt. Ő lengyel volt. 
Én egy kicsit akkor úgy éreztem maga a gondviselés vagyis Uni ölelt meg a fickó alakjában, hogy ne érezzem már magam annyira elkenődve és magányosnak és nyámnyilának. Fura kifejezése volt ez Uninak, amelyben biztosított róla, hogy ne féljek és  nem vagyok egyedül. De bizonyos vagyok benne, hogy onnan jött.

De azért még mindig nem voltam feszkómentes.


Később a héten volt pár sikerélményem melóban, az is segített kicsit. Kaptam egy új projektet és az elég izgalmasnak tűnik, kellet még a szponzorral is tárgyalni. Klassz volt na:)

Aztán pénteken meg indie meet up és Miriam is jött ,és mentünk Camdem beachre. 
Aminél szürrealisabb helyet nehezen tudnék elképzelni.
Az egész ingyenes és a Roundhous működteti.
Felszórtak egy területet homokkal és beállítottak jó pár bódét ahol koktélt lehet venni és a háttérben meg a vonat megy. 
Tökéletes London feeling.:)







Rozéfröccs!!!


Nem váltottam stílust. A napszemüveget egy srác nyomta a kezembe, mert azt hitte elhagytam. Mivel azonban nem a szinem ez a kék,  leadtam a bárba. Pedig igazi rayben volt és micsoda kellemes egy ilyenen keresztül nézni a világot. Nem csak lesötétít, hanem tényleg szűri a fényt. Tiszta orgazmus volt a szemeimnek.



Szereztünk új barátokat, meg kellemesen be is tintáztunk.



Voltak koncertek is, azok tök jók voltak.
És összesen 3 meetup csoport volt ott aznap este. Legalább is amelyekről tudtunk. Vicces, mennyire működik ez itt.


Miriam hazament a koncertek után.  Én meg folytattam a barátkozást, meg az iszogatást és a meetup grouppal átmentem az Enterpriseba. AHol aztán táncoltunk, amíg ki nem dobtak minket. 2kor...Persze én még nagyon mentem volna tovább, de már nem találtunk semmit, ami klassz is és nyitva lett volna. 




Szóval szomorúan elindultam a legjobb bulit is megkeserítő 2 és fél órás éjszakaibuszos utamra Uxbridge-ba..


Szombaton Sloughban jártam. Anikó, akit az Uxbridge-i PXL révén ismerek ott lakik kis családjával és rendeztek egy bulit. 
Mielött odaértem volna meglátogattam a helyi plázát. Hát mindneképp tanulságos volt az este. Először is leszögezem, hogy nagyon jól éreztem maga és mivel 1 kivételével magyarok voltunk, hihetetlen jó volt magyarul dumizni. Szerintem hetek óta nem beszéltem magyarul már. Leszámítva a hétfői skypeot anyuval. Persze nekem mostanában az is hihetetlen élmény, ha valakivel beszélhetek, mert ugye sem a lakótársaimmal sem a kollégáimmal nincs kedvem.

NA de, azért is tanulságos volt kivándorolni Sloughba, mert most már tudom, hogy vannak rosszabb helyek is, mint Uxbridge. Slough 90%ban indiai lakta és még a plázában a butikok is indiai stílusuak. Na úgy értem, hogy nem szárit árulnak, mint pl. Southallban, de még a New Look is csak a szánalmas ruhákat viszi oda ki. Az HandM-ben is csak szürke ruhák voltak. Az Uxbridge-i pláza egy luxusmarket ahhoz képest. És még metrojuk sincs Londonba. Bár Anikó szerint a vonatjuk sokkal jobb, mert 20 perc alatt a paddingtonra viszi be őket. 

Szerencsére jött Hajni a kis családjával Uxbridgeból így velük együtt jöttem haza taxival és ez igen jó ötlet volt, mert reggel 9kor kinyitottam a kis pillámat és úgy döntöttem itt az ideje felfedezni egy újabb carboot marketet. ÉS milyen jól tettem!
Az idő csodás volt, a környék lenyűgöző.
Na persze Pimiclo-n jártam. Ami 1es zóna egyik legjobb része. Na persze zone 1 csak jó lehet.  A market is nagyon klassz volt, a ruhák is szuperek és megint röhejes árakat fizettem. Összesen  6 fontot költöttem két szoknyára, két topra, két karkötőre, egy nyakláncra és egy övre. 




A piac után a szomszédos parkban pihentem ki a shoppingolás fáradalmait.


Ahol ennél a szimpatikus platánfa elött üldögéltem. 


És amikor felnéztem a fa lombjára...


Ő meg visszanézett rám


És akkor megtaláltam azt a békét, amit az utóbbi két hétben rendesen elvesztettem. 
Megtaláltam a kapcsolatot újra. 
És megtalálatam a megnyugvást. 
És megtaláltam a reményt is újra.
És a bizonyosságot, hogy minden jó lesz. ÉS minden rendben van ahogy van. És hogy ami meg nem jó, azt csak ki kell löknöm az életemből és utána minden megint jó lesz.

Köszi te csodásan szép fa!

Köszi park

szívembe zártam az emléket

köszi egyforma fehér házak számokkal



Mivel még mindig nem volt kedvem visszajönni ide Uxbridgebe tovább sétálgattam.
Voltam a Tate Britainben is, de a shopnál tovább nem jutottam, mert itt kemény 21 font lett volna a belépő.



De a shopban is művelődtem. Mivel van ott egy rakás könyv, amit lehet lapozgatni.

Aztán a Temze partján sétálgattam. ÉS tökéletes harmóniában voltam újra szeretett Londonommal. 














Na jó mikor ezeket a csontokat megtaláltam a Temze partján elindultam inkább más irányba.



Aztán csak mentem amerre éreztem, hogy mennem kell. ÉS bájos parkokat, utcákat és házakat találtam és a mosoly meg letörölhetetlen volt az arcomról.










Imádom ezeket a házakat.


A kapukat


Meg a kis kerteket



A mai szajré

Imádom Londont. Még mindig. :)