Let's worship!

Ma reggel kaptam egy kedves barátnémtől egy olyan javaslatot, hogy kéne írnom egy bejegyzést az angol és a magyar karácsony közötti különbségről. Meg kell mondanom, hogy nem vagyok oda a Karácsonytól és igazából eszem ágában sem volt megelmíteni itt a blogomon, de aztán később a délelőtt folyamán olyan dolog történt, amit nem bírok ki szó nélkül. Szóval tessék itt a bejegyzés az angol karácsonyról.

Történt ugyanis, hogy édesanyukámnak vettem egy repjegyet, hogy itt Londonban töltsük a karácsonyt kettesben. Na jó akkoriban erősen reménykedtem, hogy tényleg Londonban fogok addigra lakni, nem itt a kies Uxbridge-ben. De ami pozitív: a kedves lakótársaim elhúztak haza és anyuval kitkarítottunk, és rendet raktunk, szóval épp békésen üldögélünk a kandallós nappaliban:) (na jó azért nem tudunk begyűjtani, de mégi..) A lényeg a lényeg, hogy anyunak egy kérése volt: keressek neki egy evenagélikus templomot, ahova elmegyünk istentiszteletre karácsony első napján. Hát ez itt London a multikulti főváros, de úgy tűnik egyszerűbb lenne egy hindu vagy buddhista templomot találni, mint evangélikust. Igazából találtam nem is olyan messze Ruislipban egyet, de náluk meg nincs Karácsonykor szervíz. És ha lenne is, december 25 én nem jár semmi tömegközekedés. Semmi. Se busz, se metro, semmi. Van taxi, de az amúgy is borsós árak ilyenkor hivatalosan duplájára nőnek. Szóval december 25-én maradj otthon a kis családoddal vagy ha van kocsi, akkor esetleg mehetsz valahova (na jó itt mindenkinek van kocsija, szóval nem nagy cucc) Ezzel ellentétben a szenteste nem is annyira szent még a tesco is nyitva van este 8ig és mi meg dolgoztunk, mint a gép.

Na de végül 24-én este a neten kutakodva kitaláltam, hogy van mise itt nálunk Uxbridge főutcáján lévő St. Margaret templomban, amit már annyiszor lefotótam kívülről. Úgy tűnik eljött az ideje, hogy belülről is megismerjem a helyet. És azt kell mondjam igen jól szórakoztam. A templom belülről igen egyszerűen volt berendezve, úgy tűnik ebben az anglikán egyház a reformációt követi.

Ámde ízlésesen feldíszítve karácsony alkalmával.




        
A templom tele volt. Látszott, hogy egy jól összeszokott közösség életébe toppantunk be, mindenki barátságosan üdvözölte a másikat.

És aztán elkezdődött a műsor. Mondom én személy szerint nagyon jól szórakoztam. Ugyan is lévén Anglia a punk, postpunk alternatív, rock, beat és még egyéb zenék otthona, bizony a templomi dalokat gitár, zongora, dob kísérte és azt kell mondjam egész jó hangulatúak voltak, ellentétben azzal amit eddig otthon tapasztaltam, amikor is a hamisan kántáló gyülekezet megpróbálja követni a mélabús orgona hangjait.  Aztán elkezdett beszélni a pap és abban kérem nem volt semmi szetneskedés, leereszkedés, vagy éppen fenyegetés. Egyszerűen barátságos volt, bevonni a győlekezetet és arról beszélni, amiről szól ez a nap és megpróbált viccelni is. Pl. kihívta a gyerekeket, hogy mutassák meg mit kaptak karácsonyra, majd felhúzta a nadrágszárát, megmutatandó, hogy ő azt a zokni kapta. Komolyan dőltünk a röhögéstől.



Aztán előadták a Betlehemest is. Az is igen szórakoztató volt és mindvégig be volt vonva a közönség is: bizonyos kulcsszavakra kellett nekünk egy két szót ismételgetni. Mint pl. a bölcs említésére: "I say I say I say", a pásztor szó elhangzása után bégettünk, az angyalra halleluja volt és így tovább. Kifejezetten olyan volt mint egy paródia.

balról jobbra: a bölcs, nem tudom kit képviselt, pásztor, angyal, kisJézus, Mária, József

Aztán kicsit komolyabbá vált a dolog, jött egy másik lelkész, aki néni volt és akkor jöttek az áldások, meg imádságok, meg egyéb énekek és az úrvacsora. Angolokra jellemzően jólszervezett sorbaállással. Elöszőr a leghátsó sorok mentek ki, majd követtük egymást szépen sorban. Ezek az angolok imádnak sorban állni! A végén volt még egy közös éneklés és mit ad isten megtörtánt a karácsonyi csoda az anyukám megtanult angolul és tökéletes pontossággal énekelte a kivetítőn szereplő angol sorokat magyarul. Na jó, mint kiderült az az adott nóta a magyar evangélikus templomban is népszerű. Mindenképp pozitívként értékelem, hogy az áldás és az imádságok is igen kevdes hangvételben zajlott. Semmi fenyegetés, vagy bánkodás csak az örvendés és boldogság.

Kifelé kezet ráztunk a komoly lelkésznénivel, aki igen csak meglepődött, hogy anyukám magyarul válaszolt neki, de könnyekig meghatódott, hogy ott voltunk az istentisztelten.

Anyukám nagyon élvezte az egészet és mint mondtam én is egész jól szórakoztam. Szinte fel sem tűnt, hogy egy óra elszállt közben.

Nos személy szeritn én evangélikusnak lettem nevelve, keresztelve és konfirmáltam is. De valahogy sosem találtam semmiféle vonzót abban, hogy a lelkész felmászik a magasságban elhelyezett szószékre és onnan osztja a maga igazát, meg a Bibliáét. A dalok is mindig rettenetesek volt, ahogy az előbb említettem, a t. gyülekezet mindig hamis és képtelen az orgonával együtt énekelni. Bratyómmal annak idején alig bírtuk visszafolytani a röhögést, amikor a gyülekezet és köztük anyu is énekelt. Ezen unalmas véget nem érő istentiszteleteken felnőve, minidg is írtóztam a templomba menés gondolatától is.

Azzal együtt, hogy kifejezetten élménynek éltem meg a mai délelőtti istentiszteletet, azért valahogy mégis voltak nagyon furcsa gondoltaim közben. És annyira kívülállónak éreztem magam végig.

Pl. az egész történet, annyira naiv. Hogy születik egy gyermek és a pásztorok, meg a napkeleti bölcsek, stb. Meg hogy várjuk a megváltót, aki majd kivezet minket az éjszakából a fénybe. Valahogy olyan mesébe illő és egyben képtelenség volt az egész istentisztelet, középen az egyszerű fa asztal oltár gyanánt, felette meg a jászol. Olyan érzésem volt mintha valami pogány napistentiszteleten lettem volna. És igazából mi is a kereszténység? Az egész sztori egy önmagát ismétlő legendára épül. Gyakorlatilag az egyiptomiaktól kezdve minden ősi kultúrának meg volt a fia, aki egy szűztől születik és elhozza nekünk a világosságot és megtisztít bűneinktől. És miről is van itt szó kérem? Mi történik ezekben a napokban? A téli napforduló, amikor is dec 21 től egyre hosszabbak lesznek a napok és a sötét téli napokból elindulunk a tavasz felé és a nappalok egyre hosszabbak lesznek és melegebb lesz és az egész természet újraéled, feltámad halottaiból. Mondjuk úgy húsvét környékén.

Szóval nekem a karácsony leginkább erről szól. Az új reményről. Hogy a sötét hosszú bánatos éjszakák véget érnek és minden újra vidám lesz és örömteli. Szóval örvendezzünk, mert immáron a fény győzedelmeskedett az sötét éjszakán. Már ha van értelme különbséget tenni így, mint hogy a fény a jó a sötét a rossz. Hiszen lehetne fény sötétség nélkül? Szóval akkor most miért is rosszabb az egyik a másiknál?

Más dolgok is feltűntek, amit nem bírok elhallgatni. Párhuzamot vonva egyéb vallásokkal vagy például a tantrával, amiről sajnos hiányosak az ismereteim. Szóval volt egy fő énekes fickó, aki amolyan partymaker is volt, vezényelte a zenekart is és ő adta a hangot az énekléskor, kb. szerintem úgy érezhette magát, mintha koncertezne. Gyakorlatilag tökéletes extázisban volt emberünk és én bizony nem bírtam elkerülni a tényt, hogy miközben énekelt a csípőjével egészen szexuális jellegű mozdulatokat tett, mint aki éppen egy női lélektársába hatolna be. 

A másik amire figyelmes lettem a kinyújott kezek az énekek alatt. Eme jelenséget koncertek alkalmával is meg lehet figyelni, ahogy a rajongók kinyúlnak imádott sztárjuk felé. Legalább is sokáig ezt hittem ezért. És sosem értettem, amikor tévében láttam egyéb felekezetek hallelujas éneklését, miért nyúlnak a magasba. Nos múlt héten amikor Fields of the Nephilim koncerten voltam észre vettem, hogy ha felemelem a kezem a magasba, a tenyeremen van egy pont ahol sokkal erősebben érzem a rezgéseket, mint testem bármely más részén. Ezért aztán egyik kezem folyamatosan a magasban tartottam az élmény fokozása érdekében. Ma mikor a templomban a kis zenekar énekelni kezdett, ugyanazt az vibrálást kezdtem érezni a tenyeremben és teljesen megértettem, hogy egyik másik hívő magasba tartotta tenyerét, hogy jobban érezzen akármit is...Így ma megértettem, hogy miért fontos a templomi ének. Pontosan olyan mint egy koncerten az extázis. És én sok koncert jegyet veszek, sok pénzért, mert az élmény hihetetlen jó. Hm ha tudtam volna, hogy a szomszédos templomban pár font adomány ellenében minden vasárnap megkaphatom ugyanazt...:)



Holnap egy másfajta istentiszteletre megyek. December 26 itt az úgy nevezett boxing day. Ami nem jelent mást, mint hihetetlen leárazást a boltokban. Akár 80%os árleszállításra is lehet számítani és bizony ilyenkor minden átlagos angol, azokban a színes fényes boltokban hódol a másik istenének: a pénznek és az árubőségnek. Költi a pénzt és vásárol. Én megpróbálom beverekedni magam a legnagyobb és legfényesebb istentiszteletre: Oxford street jövök!

Mirror

Ez most egy kicsit személyesebb jellegű bejegyzés lesz, de hát már úgy is rég feladtam, hogy én egy igazi menő utazásos blogot csináljak. Aki nem akarja majd nem olvassa.:)

Azért is gondoltam, hogy némi személyes dolgot írok, mert bár még mindig vannak újdonságok itt Londonban és közel sem láttam még mindent, még mindig jövök megyek felfedezek, de úgy érzem a legtöbb történés valahol bennem zajlik.

Szerencsém volt meghallgatni egy kétnapos szemináriumot, netről letöltve, ami arra késztetett, hogy jobban magamba forduljak és jobban foglalkozzak a belső világgal, mint a külső furcsa illúziók világával.

Nem tudom, hogy említettem e, de mindenképp meg kell ide illő azt a furcsa tapasztalatom, hogy London nem valóság. A mai napig, amikor bemegyek a citybe, de főleg a  Covent Garden környékén jön ki az az érzésem, hogy minden papírmasséből készült és az egész csak színházi berendezés és akár egy ujjpöccintéssel le tudnám dönteni azon házak falait. Erre az érzésre tettek rá egy lapáttal az elmúlt hetek tapasztalásai.

A tükör.

Mert hogy olvastam és máskor is hallottam már olyat, hogy minden, de minden ami minket körülvesz, az a mi belső világunk visszatükröződése és mi magunk hozzuk létre azt.

Például sokat mérgelődtem azon, hogy amikor én kibéreltem ezt a helyet, ahol most lakom, hova is tettem az eszem és vajon a szemüveg merre lehetett akkor. Mert bizony nem egy hercegnői kastélyba költöztem -ellentétben a ház aflán látható felirattal- és a lakótársaim sem éppen a társalkodónői rangban leledzenek. Két leányzóval lakom, az egyik fekete a másik fehér. A fekete mindig morcos, ritkán mosolyog és mindent utál és húst eszik és nagyon rendetlen. A fehér lány ő mindig mosolyog, képes eltakarítani maga után, kedves mindnekivel, élvezi amit csinál, szereti a cicákat és vegetáriánus.
Egyik nap egyszerűen beugrott egy gondolat, ahogy lefelé haladtam a házban a lépcsőn. Minden előzetes töprengés nélkül egyszer csak ott volt, hogy ők pontosan olyanok mint én. Meg a jin meg a jang. A fekte fehér ábrázolásban. De a lényeg, hogy tökéletesen megtestesítik vagy is mondjuk így visszatükrözik a bennem  lévő ambivanciát, a belölem kiáramló kettőséget. Hogy egyik nap imádok élni, mindenkivel kedves vagyok és mosolyogok, mindenkire és mindenre nyitott vagyok és sziporkázom, azán történik valami, amitől minden beborul és sötét lesz és én megszólalni sem akarok és minden rossz. És valljuk be olyankor elhatalmasodik a rendetlenség a szobámban is, hogy aztán amikor újra fent vagyok szépen mindent rendbetegyek.

A másik gondolatom az volt, hogy bár 34 éves vagyok sokat gondoltam arra annak idején, mikor ide költöztem, hogy úgy élek, mint az húszonéves egyetemisták. No igen és akkor már tényleg nem kérdés mit keresek két 24 éves egyetemistával egy házban...

Annyira megtetszett ez a gondolat, hogy most úgy érzem végre elérkezett az idő, hogy kiköltözzek innen.

A héten megismerkedtem egy nagyon cuki emberrel, akit remélhetőleg a barátomnak tudhatok majd, amíg itt vagyok Londonban és vele is megoszottam ezt az elméletem. Végre találtam egy embert akivel lehet ilyenekről beszélni! És angol. Tisztára hihetetlen. Az első angol barátom Londonban. Csak 15 hónap telt el:)
Na de Simon tovább fűzte a gondolatom, miszerint a lányok a két különböző énemet tükrözik vissza, szerinte ők nem is léteznek csak én találtam ki őket. Mint a Fight Clubban. És a sötét gonosz énem csinálja a kupit a házban na és persze a nappaliban leledző elmaradhatatlan kis zacskó fűcsomag is az enyém. Na hát ezen aztán igazán jót mulattunk.

Szóval most ezzel szórakoztatom magam, hogy megpróbálok arra figyelni, hogy ki mit tükröz vissza, önmagamról. És amikor megvan, akkor tovább léphetek. Szerintem elég izgi lesz.:)

this is how we live in London

Nem lesz egyszerű elmesélni mi minden zajlik körülöttem és bennem. Egyrészt nagyon sok minden történik, de látszatja még sincs. Nem tudok összességében semmi nagyszerű és új hírról beszámolni, csak az én kis életemről. Ide repülök, oda repülök, dolgozok, aggódok, nevetek, sírok, alakítom a jövőt, rohanok, tervezek, agyalok, kattogok, mulatok, tanulok, keresek. Egyfolytában megállás nélkül. Hát ezért sem volt időm szegény kis blogomra mostanság, pedig mindig felüdülés ide irogatni. 

Ha kérhetnék valamit a Mikulástól, amit itt senki nem ünnepel úgy, mint otthon Magyarországon, akkor az az lenne, hogy adjon most már nyugalmat. Adja, hogy békében átköltözhessek Göteborgba az emberemhez és megnyugodhassak. Mert fáradok ám a hajszában. Tudom én diktálom a tempót, még is úgy érzem sokszor, mintha egy viharos tengeren lennék és a szél dobálja ide oda a kis csónakom a sziklák között és én nem tudom mikor fogok szárazföldre érni vagy éppen odacsapódni egy sziklához végleg. 

De hogy a tényszerű eseményeket írjam, íme:

Voltunk Timivel carbottmarketen, de ezúttal nem vevőként, hanem eladóként. Timi Claptonban lakik, ahova elcipeltem a kis kufferomat szombat este, hogy majd vasárnap hajnalban 6 órai keléssel kimenjük, az amúgy tőle 10 perc sétára lévő Dalston car boot marketra. 

Ezen a hétvégén rájöttem, hogy egyszerűen nem állapot az, hogy én Uxbridgeben lakom többé. Pl. szombat este 10:30kor Timi úgy döntött, hogy már pedig nekünk el kéne ugranunk a Vortexbe és lám 11kor már ott is voltunk és ezalatt az idő alatt még sminkeltünk és ő még át is öltözött. Elugrottunk, dumizgattunk, megittunk egy cidert és hajnali 1 vagy 2 kor már újra otthon voltunk nála és aludtunk, mint a jó gyerekek.

Másnap reggel persze volt egy kis filózás, hogy most akkor tényleg kikeljünk e az ágyból és elrángassuk a 3 kuffert és a ruha állványt az amúgy röpke 10 perc sétára lévő piacra, de igaző hősnők lévén megtettük az utat. Holt fáradtan és persze minden nagyon nagyon nehéz volt, de kb. fél óra kitartó gyaloglás és kuffer rángatás után ott is voltunk és vártuk, hogy a nap végre olyan magasra kerüljön, hogy ne fázzunk többet. Persze velünk szemben svédek árulták a portékát, de nem voltak túl lelkesek, mikor arra kértem őket, hogy tanítsanak már meg svédül. Pedig fizettem is volna érte...

A piac kettőkor zárt és mi büszkén konstatáltuk, hogy több mint a felét eladtuk a dolgainknak. Igaz fél és 1 fontokért darabját, de a lényeg, hogy elmentek a dolgok és most más valakit tesznek boldoggá. 

szemben a svédek

na ennek mindnek mennie kell

ez meg én volnék, amikor is éppen a titkos sámán táncot járom,  hogy minden portéka menjen és találjon új gazdát

Ezután a hétvége után jött a kirándulásom Koppenhágába és Göteborgba, ami egy másik blogba illene, ha lenne másik blogom. :) De azért el kell hogy meséljem, hogy mikor hazafelé kocsikáztunk Göteborgba egyszer csak az út kellős közepén ott álldogált egy óriási jávorszarvas az éjszakában. Nos én a nyelvkönyvben olvastam, hogy igen gyakori, hogy szegény szarvasokat elütik autóval, de nem is csoda, úgyanis valamiért egyetalán nem ijedt meg az autónk motorjától és olyan lomhán indult el a rét irányába, mint aki pontosan tudatában van annak, hogy márpedig az ő királysága sérthetetlen lévén akkora a termete, hogy egész Európában nincs nála nagyobb. 

Aztán jött Johnny egy hétvégére és mi úgy csináltunk, mint akik hamísatatlan Londonerek és csak lófráltunk a cityben két napig és én meg már nem is nagyon fotóztam, mert annyira megszokott dolog ez: London utcáin sétálgatni...

Szóval elmentünk az Oxford streetre shoppingolni, aztán ettünk egy koreai étteremben, ahonnan elsétáltunk a Covent gardenhez, majd onnan a South Bankhez, a British Film Institute hoz, de épp nem adtak semmi izgit, szóval elbuszoztunk vissza a Tottenham Courtra,ahol az Interpid rock kocsmában megittunk egy cidert és felsétáltunk a Goodge streeten a metropolitain line ig, hogy onnan hazaérjünk Uxbridgebe.

Vasárnap meg Camden Townba mentünk, ahol a piacon túl felfedeztünk egy állati jó kávézót, ami egyébként próbateremként is funkcionál. Majd visszatértünk a South Bank Centerhez megnézni a world press kiállítást, ami engem totál lesokkolt. Tényleg csak az a hír, amikor valakit kinyírnak, felnégyelenek, megerőszakolnak, börtönbezárnak, megkínoznak, bedrogoznak, környezetet szennyeznek, kiírtanak vagy esetleg a sport? Tényleg semmi szép és jó nincs ebben a világban? És nekem ez tényleg látnom kellett? Ej Johnny...:)

A következő hétvégém Magyarországon töltöttem, mert a nagymamám 90. születésnapját ünnepeltük. A mission nem volt impossible. Miután csütötökön hazamentem Sigur Rosról, 3 és fél óra alvással elindultam a reptérre, mikor hazaértem benéztem a Savoya parkba, nem tudom minek, mert csak egy olcsó ám annál bénább hajvágással lettem gazdagabb vagy szegényebb, 20 percre hazarohantam, aztán találkoztam kedves barátaimmal, majd valahogy sikerült hazaérnem reggel 5re és fél 9kor már kelni is kellett, mert indultunk  Vas megyébe. Este vissza Budapestre és vasárnap még a temetőjárat is belefért, mielőtt visszajöttem Londonba. A szobámba egész pontosan hajnali háromnegyed 3ra értem. Holt fáradtan. De másnap munkába mentem és napközben hirtelen felindulásból leszerveztem egy bedsit megtekintését a Bayswaternél. Valamint erre az útra velem jött egy nagyon kedves magyar kolleganő is, aki Budapestről érkezett egy tréningre. 

Nos a bedsit annyit jelent, hogy van egy szoba, amibe az ágyon, két széken, kisasztalon és szekrényen kívül bezsúfolnak még egy konyhai részleget is, de a fürdő és wc az közös másik 3 emberrel. Jó esetben csak három...

A hely maga kiváló volt, vagyis inkább azt kell mondjam, hogy tökéletesen mesébe illő, ugyanis 5 perc séta és máris a Hyde parkban vagyok, 15 perc séta a Marble Arch és 15 perc séta a Notthing Hill vagyis a Portobello road. AHHHHH mennyire szerettem volna kivenni a szobát. De egyszerűen nem ment. Amikor beléptem a szobába köpni nyelni nem tudtam. És nem azért mert annyira szép volt. 650 fontért  plusz villany számla, ugyan az 1 zónába költözhettem volna, de egy lukba. Pontosabban egy kórházi wip egyszemélyes lukba a 70es évekből. Hát nem ment. Azóta is próbálkozom, de valahogy nem megy. Minden nagyon drága vagy kezes kellene hozzá. Azt meg épp nem tudok leakasztani. 

Szobát meg nem akarok bérelni. Nem akarok többé olyanokkal lakni, akik nem képesek maguk után lehúzni a wct vagy egyszerűen csak rendetlenek és koszosak. Elég volt. 

Kórházi élmény után a Hyde parkba vettük az irányt, ahol megnéztük a karácsonyi Wonderland-et és még egy forralt bort is elszopogattunk, majd sétáltunk erre arra, végül a Covent gardennél egy pubba kötöttünk ki, ahol a bárpultos igen kedvesen felajánlotta Anikónak, hogy beállhat mellé a pultba egy fénykép erejéig. Szóval az eredeti tervem minzerint korán lefekszem és kialszom magam, nem jött be. :) Valamikor fél egyre sikerült hazaérni...De klassz volt, megérte.

gloria

a beszélő fa

 

Aztán csütörtökön meg ugye Camden townba mentünk vidulni:) Ez volt a Camden Lock Tavern es koncert. AMiről az előbb már beszámoltam.

Anikóval

Hohooooo,  ott repül a kedves Mikulás:)

Nos a jó kérdés, hogy mit csinálok amúgy, hogy nincs időm blogolni? Pl. dolgoztam egy csomót, néha napi 11 órát. Jártam meditációs kurzusra, ingáztam Svédország, Magyarország és London között. Lakást próbálok találni és javítani az életfeltételeimen. Mert ez már nem pálya, ami most van.

De ami nagyon klassz volt az például, hogy tegnap voltam beteget kezelni itt Londonban. Gyógytornával. És nagyon sokat tanultam közben. De már késő van, majd egy másik fejezetben írom ezt meg. 

Gigs and concerts

Oh te jó ég jóideje sem néztem a kis blogomra. Mondhatán a kifogásokat, de leginkább az időhiány és egyéb dolgokkal való foglaltosság terelt el innen.

Pedig annyi mindent csináltam és közben meg már megint van itt bent egy pillnagó aki ki akar törni a bábjából. És épp kűzd. De ez egy másik téma.

Koncert lista az elmúlt egy hónapból:
The Cult
Nick Cave
Editors
Sigur Ros
John E Vistic

Tényleg heti egy.

The Cult Camdenban Miriammal a Roundhousban. Egyrészt állat volt, mert állatok, másrészt sok számot nem ismertem az elején, ami miatt kicsit uncsi is volt. Aztán lementek és újra feljöttek és akkor kezdték a régi jó számokat.

A baloldali fickó egy görög professzor és milyen kicsi a világ és Uxbridge van a közepén, mert itt tanít a Brunel Universityn. Azóta egyszer véletlenül összefutottunk Uxbridge High streeten is:)

Sajan elég messze voltunk, így nem sok jó kép született, de azért egyszer előre lopóztam.

Nick Cave: Koppenhágában Johnnyval. Egy napos kirándulás Kopiban, amikor hála elöző 3 napos utamnak sok sok éve, most olyan helyekre mentem, ahol még sosem voltam. Pl. Christianiaba, a korábbi hippi faluba. Sajna inkább csak egy drogelosztó központra emlékeztetett, de azért így is érezhető volt, hogy valami egész más világba csöppentem. És nem csak azért, mert brutál mennyiségű füvet és hasist árultak. Ilyet mág Ozorán sem lát az ember. Egy két helyen nyomokban, azért némi művészetet is fel lehetett fedezni azért, de sajnos nem ez vol ta fő jellegzetesség.
Nick Cave meg eszméletlen jó volt. Annyira előlre sikerült kerülnünk, hogy amikor elkezdett térdelve sétálni az emberek vállán egyszer csak ott termett elöttem és én jól kihasználva eme alkalmat megfogtam a combját:) Le kell szögeznem, hogy az öregnél teljesen elmentek otthonról. Sosem láttam még ilyennek, pedig voltam párszor Nick Caven és Grinderman is. Kb. olyan volt, mint egy gonosz hipnotőr és annyira brutál módon manipulálta a tömeget,  hogy szinte magába szippantott mindenkit. Ahogy kinyúlt felénk, a tömeg meg csak meglódult és már fürtben lógtak rajtak rajta.
Mellesleg Koppenhága igen cuki város. Pont jó a mérete az emberek szimpik és valami mindig van. Concertwise..:)



Editors. Egy újabb ismétlés, immáron ötödször láttam őket. Miriammal Londonban a Brixton Academyban. Azt kell mondjam felépítésre ez a legtökéltesebb venue. De a hangosítás valahogy nem volt az igazi. De azért sokat nem filóztunk ezen, inkább jól előre mentünk a 3 sorba és onnan élveztük ahogy TomSmith a maga csendes őrült módján lázba hozott minket. Nagyon klassz volt na.:)
És a legfrisebb hírek: márciusban újra játszanak de ezúttal a Roundhousban, ami hibátlan hangzás szempontjából.



Sigur Ros. Wembly Arena. Véleményem szerint a legjobb koncert helyszín Londonban. Hangzásra egyszerűen hibátlan. Hát ez volt az a koncert, amire majdnem nem mentem el és ami a legtöbbet adta. Nem voltak elvárásaim, viszont amit cserébe kaptam, az azt kell mondjam mennyei volt. Ha van mennyország és annak van zenéje, hát ők írják. Abszolút top 5 koncert élmény volt, nem is vitás.
Amúgy nagyon vicces volt ugyanis egy ausztrál ismerős csajszival Natashaval mentünk oda, aki Uxbridgeben dolgozik és kocsival elvitt engem is. Kicsit izgultam, hogy milyen is lesz a kocsi. Hát kicsit voltam kész, mikor lementünk az irodája parkolójába és közeledtünk egy tűzpiros audihoz. Tud élni a lány. Most 5 éve van Londonban, de egyedül él Chiswickben. És mint kiderült ott laknak a fehér emberek. Mikor sorban álltunk a beengedésnél összefutottunk egy sráccal, akit egy indie meetupról ismerek és pont egyedül volt, szóval bevettük a bandába és később Igor is becsatlakozott, szóval egész szórakoztató kis társaság gyűlt össze.


John E Vistic. Camden egy kis kocsma, úgy hívják, hogy Camden Lock Tavern. Az emeleten egy cuki kis koncert terem. Asztalok, bárpult egy pici színpad és az ajtót becsukják, amikor játszik valaki. Táncolni nem is lehet, mert csak asztalok vannak székekkel és nincs tánctér. De nekünk nem is kellett. Olyan volt minha valakinek a nappalijában lettünk volna 20ad magunkkal és egy ismerős éppen játszott volna nekünk, hogy megmutassa, mit írt az elmúlt hónapokban. John E olyan nagyon jól tolta. Facebookon már barátok is lettünk. Kicsit engem Hugo Racere emlékeztetett az egyszál gitárjával, de játszott Johnny Casht is:)