2014. november 9., vasárnap

London I am still in love with you especially on Halloween's night

Már a 3. Halloweent töltöttem itt Londonban, de még egyszer sem mentem el egy igazi Halloween partyba. Na persze nekem mint healthy goth-nak (ezt a kifejezést ma hallottam és úgy döntöttem hogy illik rám:) minden party egy fajta Halloween és ahogy barátnéim megállapították a Halloween az nem egy party hanem egy életforma. Szóval míg én lelkesen készültem, hogy valami a szokottól eltérőben jelenjek meg, addig ők csak simán felvették a szokott party dresst megtoldották egy kicsit merészebb sminkkel és voila már kész is a Halloween jelmez. Mindez azonban nem von le az est értékéből, mert ez egy olyan este itt, mint egy szilveszteri buli. Mindenki valami halálosan félelmetes ruhában nyomja az utcán, tüzijáték mindnenfelé és az egész város átalakul egy hatalmas gothbulivá. Határozottan tetszik.

Mi a Coronet színházba igyekeztünk, de előtte még beugrottunk Veronicához, aki Chalk farmnál lakik, ami ugye a Camden Market másik fele, ahol vannak az igazi jó helyek és nincsenek turisták. És tök közel van hozzám is, aminek nagyon tudok örülni. Szóval beletoppantunk már az úton odafelé a londoni halloweenbe. Egész vicces, de 35 éves koromig ez valahogy kimaradt az életemből. Nálam ez a nap mindig a temetőbe menéssel volt azonos. Több mint 14 éve egyszer sem jutott eszembe mulatozni ezen a napon. Na jó két évvel ezelőtt épp Fields of the Nephilim koncerten voltam. Tavaly meg The Cult-on. Ott meg nem tűnt fel a különbség egy átlagos buli és egy Halloween buli között, hiszen a szokásos gothokkal volt tele a helyszín.
Ready for partyyyy
Sajna a feltöltéskor kicsit bekavarodtak a képek...



Ez pl már hazafelé a buszmegálló 


Tash is befutott





The coronet
A buliban ha jól emlékszem 8 helyszínen lehetett valamit látni. Sajnos mi az egyik helységbe nem jutottunk be, mert ott akkora volt a sorállás. Valaki mondta, hogy ott van a "nudity". Valahogy ezek a londoniak el sem tudnak képzelni egy partyt meztelen testek nélkül. Végül a legfelső emeleti helyszínen azért csak belebukkantunk mi is.
Meztelen fiatalok kínálják a lazacos falatokat...





És Tarantino hol van? Ám a zene ebben a teremben egész kíváló volt, mikor beléptünk épp O childrent nyomtak.


Arcfestés. 









Kicsit kiestem a szerepemből...

Mi elég koraiak voltunk így békében körbe tudtunk nézni, azonban úgy éjfél körül egyszer csak elözönlötték a helyet, annyian, hogy lépni sem lehetett. Komolyan én ennyi embert egy helyen még nem láttam. Ami azzal magyarazható, hogy én ugye eddig csak rétegízlésű bulikba jártam, ám ez a nagy nyilvánossagnak készült. Jobban mondva ez egy mainstream buli volt. Be kell valljam ezzel együtt is jól szórakoztam. Ha mondjuk 30% kevesebb ember érkezett volna, azt tudtam volna értékelni, de azért így is jó volt. Kicsit meg is tévedtem ,mert annyi jól öltözött "goth" rohangált, hogy többször is elgondolkoztam, hogy hol vannak ezek amúgy hétköznap. Hát civilben, nem gothok ennyi.















Veronica még indulés elött gyorsan beiratkozott a lokál gymbe. Hiába ő is healthy goth:)



Itt most egy kicsit visszaugrok az időben, mert egyik szombaton Ágota barátném eljött ide Archwayhez egy haverjával, akinek amúgy is megígérte, hogy beugrik vele az új Intrepid Foxba. Eme jeles kocsma egy metál kocsma volt a Tottenham Courtnél, ellenben állítólag valamilyen fura oknál fogva elkezdtek odajárni a hipszterek, ami a vezetőségnek nem tetszett és ezért inkább áttelepült valahova máshova, ami kiesik a hipszerek útjából. Nos hogy ez mennyire volt jó ötelet, azt nem tudom. A régi legalább 3 szor nagyobb volt, és sokkal több fantázia és persze koponya volt beletéve. A régiben még délután sem lehetett ülőhelyet találni, itt azonban még este 10 körül is kongott. A zene az továbbra is a számomra vállalhatatlan metál kategria, de valamiért mindig éreztem valami rokonságot ezzel a szubkultúrával és minden hónap első pénteken itt van a dead and buried buli is szóval, nem csak én érzem ezt.

Ágota nálam aludt és reggel egy jó kis buggyantott tojásos brunch után hirtelen felindulásból elindultunk a Portobello marketra, ahol aztán Daniella is becsatlakozott, aki egy cuki argentin nőci, most költözött át Dublinból, ugyanazon okokból kifolyólag mint Ágota. Este még egy sört is megittunk együtt, igazi jó kis csajos nap volt és még cuki ruhácskákat is vételeztem a charitykben, szóval iagzán nagy volt az öröm.


Megyünk haza






HÁt ez lett az Intrepid Fox. És nagyon büdös volt odabent. Azt hittük csatorna szag, de a WCn tök jó illat volt. Egy idő után rájöttünk, hogy mivel mindenkin bőrdzseki van (rockerek...), az összeadódik és tulajdonképpen dögszagot éreztünk. 




Homemade




A buggyantott brunch

Ágotával leginkább külföldi nagyvárosokban talákoztunk az elmúlt 15 évben. Én mindig picit irigyeltem az életét, mert annyi helyen élt és járt a nagyvilágban. És most tessék. Itt élünk mindketten Londonban. Innentől nem érzem, hogy lenne nagy különbség az életünkben. Gondolom az ember mindig megkapja amit kíván, csak győzze kivárni oh és persze mindig van benne valami svédcsavar. Svédcsavar? Milyen találó kifejezés is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése