2015. december 31., csütörtök

Year End Assessment

Az év utolsó napján illik valamit pötyögni. Azt hiszem.
Igazából tartalmas kis évem volt, igazán nem panaszkodhatok. Kezdve azzal hogy januárban elhúztunk melegebb éghajlatra Kambodzsába, Szingapúrba, ahol sok kedves élményt és barátot szereztünk, plusz jegyespárként tértünk vissza ami erősen meghatározta az év arculatát.
Aztán Februárban új munkát kezdtem, amivel aztán új életet is. Azonnal utazgatás Európában, leginkább persze Baselba, amit most már lassan harmadik otthonomként tarthatok számon, ha akarom ha nem. Meg a Heathrow-t és a City Airportot is sűrűbben látogattam, mint azt szerettem volna. Emiatt aztán nem volt túl sok időm Londont járni, de azért így is akadt egy két kellemes pillanat itt.
Aztán volt nagy készülődés az esküvőre, két leánybúcsúval, amit sosem felejtek el. Köszi lányok. A meglévő barátságaim azt hiszem idén még szorosabbá váltak. És hát maga az esküvő. Amit a velveten is olvashattak, akik akarták és ezzel hivatalosan is publikálva lett a blogom:) Első megjelenés:)
http://velvet.hu/randi/2015/11/13/mindenkinek_leesett_az_alla_amikor_megjelentem_es_elkezdtem_tancolni/

Esküvő után egy csodálatos előnászúton voltunk Portugáliában, leginkább Lisszabonban, amit sosem fogok elfelejteni. Leginkább a pszichedelikus utazásunknak köszönhetően :)

Aztán megint Basel London előre hátra. Na meg egy kis Amszerdam és néha Budapest. De idén kimaradt a nagy túra Nagy Brittaniában, talán ezt egy kicsit hiányolom.

Ellenben az USAba lassan hazajárok. Voltam Baltimoreban és San Franciscoban is és míg az előző egy balul sikerült utazás lett, addig az utóbbi életem egyik jelentős szakaszát zárta le, nagyon kellemesen. Egyrészt azóta nem kell annyit utazgatni munka miatt, másrészt San Franciscoban volt az utolsó lányhétvégém. Ha tetszik. Visszatérve Londonba egy teszt elvégzése után megtudtam, hogy felvettek egy újabb munkára, amit jövő júniusban kezdek teljes munkakörben. Mivel ez a munka alapos hosszú felkészülést igényel, így a terveztett mulatozást Londonban és a tervezett hosszú utazgatást 2016 ra elnapoltuk bizonytalan ideig, de legalább is másfél évig, hogy kellőképen fokuszáljunk a közelgő új életre, ami immár 4 hónapja fejlődik bennem:

Szóval úgy tűnik 2016-ban sem fogunk unatkozni:) Boldog Új Évet Kívánok! 

2015. december 23., szerda

More Christmas!

Csak mert imádom a kamerám, meg a Mac-em képernyőjét...Így élvezet képeket nézegetni:) 

Veronica barátnémmal összefutottunk Covent Gardennál, egy kicsit élvezni a karácsonyi nyűzsgést, mielőtt mindenki elhagyja Londont, hogy ki ki eredeti otthonában, vagy a férje családjával töltste a karácsonyt. Én Forme nevű kisvárosban nyugat Angliában leszek megtalálható és ott fogom angol módra ünnepleni a karácsonyt. Vagyis no szenteste dec 24-én kisjézussal meg ilyenek, ellneben dec 25-én jön majd Santa a kis segítőivel az Elfekkel...
 Igazából nagyon kíváncsi lennék milyen a London belvárosa december 25én (az Uxbridge-it már ismerem...), amikor is semmi de semmi tömegközlekedés nincs. Még éjszaki sem. Az egész TFL leáll. Ágota tavaly bebringázott a citybe. Azt mondta senki nem volt az utcákon. Marha klassz lehet. Régen volt hogy kóboroltam hajnalban az utcákon a belvárosban. Azt is állat volt. Teljesen néptelen. Döbbenet, hogy ez a nagy nyűzsi egyszer csak elül és mindenki aludni tér. És olyan néptelen a város, mintha az embereket likvidálták volna. Így képzelem dec 25-öt is. Remélem egyszer majd megnézhetem élőben. 

De addig is kívánok mindenkinek nagyon boldog karácsonyt! 
Pusziii






2015. december 21., hétfő

Christmas glowing in London

Idén volt szerencsém 3 város karácsonyi vásásrában is résztvenni. Budapest, Basel és persze London. Na jó olyan hagyományos londoni karácsonyi piacon idén nem is voltam, csak sétálgattam az utcákon. És még tervezem, hogy kiviszem a gépem a South Bankre és a Covent gardenhez is még karácsony előtt. De addig is itt vannak az eddigiek.
Mondjam hogy teljesen oda vagyok meg vissza a karácsonyi csillogástól itt Londonban? Meg hogy nincs még egy ilyen hely ahol ennél fényesebben ünnepelhetnék a karácsonyt? ÉS akkor a karácsonyi pulóver őrületről már írtam ugye? Persze idén is megtartottam a ronda karácsonyi pulcsi bulinkat. Mert ez kell! A karácsony úgy jó ha csillog és minél giccsesebb annál jobb. És az angolok aztán tudnak giccseskedni:)

Oxford Street (na jó, ez tavaly is ilyen volt)



Regent's street teljesne új steam punk karácsonyi design





Macskák


Liberty egy régi tradicionális bevásárlóközpont. Szerintem csodás, de annyira posh, hogy a márkákról még hírből sem hallottunk. Mert mi meg ennyire nem vagyunk posh. 





klasszikus fasyerkezetes "pláza" én régen azt hittem, kívülről rápillantva az épületre, hogy valami menő pub, amíg az uram fel nem világosított, hogy ez egy elegáns oldschool bevásárlóközpont. 


Cipőkínálat a Libertyben



és a porcelán kínálat


ha én gazdag lennék..:)





Koponyát a fára?







vagy esetleg egy komplett pávát? 

de ha azt nem akkor legyen egy szarvast?

vagy kettőt?

vagy még több koponyát?


Porcelán macskát a fára?

Elegáns kacatokat a télapózokniba?


Ultraposh christmas crackers (annyira a divat elött járok: pávatollas esküvői ruha, kicsit? :))

Carnaby street giccsparádé. Imádom!










Nahát Vivienne Westwood nem vitte túlzásba a karácsonyi dekort




még több páva toll

Karácsonyra öltözzön Moschino karácsonyfának





Hamupipőke is erre járt





love it