2016. február 6., szombat

Long and cold January

Igaz közben Február lett, szinte észre sem vettem úgy röppentek el a napok, tele stresszel, munkával egyebekkel.

Már nem Maggie fagyos ölén üldögélünk, hanem új otthonunkból jelentkezem: Splendid-ből. Szóval vártunk már egy ideje, hogy mi lesz, aztán miután hazajöttünk Budapestről, felgyorsultak az események. Január 23-án a 6 ös lakást kiűrítettük és átvittünk mindent az 5ös lakásba. Ami kétszer akkora, 100x világosabb, van egy kis hálószobánk és úgy egyetalán gyöngyörű. Szóval Joy kislányunk (igen kislány:) ide fog érkezni.

Még tavaly volt egy két buli Maggieben, akkor még nem is sejtettük, hogy azok már egyben búcsúbulik is lesznek. 
Volt egy Mikulás parti a "goth crew" val, ami eszméletlen jóra sikerült. Hála a videodisconak és az egyező zenei ízlésnek, rengett a ház ahogy táncoltunk. 













Aztán volt az immár tradicionális "ugly Christmas jumper party". Kicsit más vendégek és visszafogottabb is, de azért jól telt. 




Meg voltunk karácsonyozni Frome-ban az uram családjánál.  Kaptam egy kis ízelítőt az angol karácsonyból...

Na de a szilveszter az baromi jól sikerült, ha igaz, hogy az éved olyan lesz mint a szilveszter akkor nekem baromi jó évem lesz. Annak ellenére h még csak be sem csíptem, hiszen nem iszok alkoholt. Na jó egy pohár peszgó azért legurult. Azért is volt vicces, mert annyira fáradtak voltunk napközben, hogy majdnem le is mondtuk. SZóval kezdtük Ágotánál, az egyik lakótársával és két magyar barátjávál. Míg ők kellemesen bebaszcsiztak én kellemesen teletömtem a bendőm magyar sajttal:)
Aztán séta a Primrose Hillre, ahol már fesztivál hangulat várt minket, annyi ember sétált fel a dobmra az éjféli tűzijátékra várva. 
És ha már oly közel voltunk Camdenhoz, egyértelmű, hogy némi pubozás is belefért. Az első helyszín az Enterprice volt, ahol még az uram is táncra perdült, pedig ugye híres rock kocsmáról beszélünk. Annyira nyomta a figurákat, hogy többen meg is csodálták. Hazafelé beugorttunk a kedvenc kocsmámba az Elephant's headbe, ahonnan egyszer csak úgy fél 3 kor kiraktak minket mondván záróra. Hoppá...Amióta itt élek Londonban ez volt a legjobb szilveszterem. :)





Girls


ÉS akkor januárban már is egy kedves lakásavatóval indítottunk 2-án. Majd Budapest egy hét, jelentős találkozások a múlttal és kedves barátokkal...

Aztán a költözés, agyvesztés, munka, szervezkedés, néha egy kis fellélegzés egy baráti találkozón vagy egy 5rythm táncon. Egy csodás balett a Sander'sWells ben: Sleeping Beauty, előtte kellemes vacsi barátokkal.

Aztán még nagyobb stressz: egész Közép és DélAmerikát elárasztotta a zika vírus, ami ugyan ártalmatlan, max influenza szerű tüneteket okoz, ellenben terhes nőknél születési rendellenességet okozhat, kisfejű bébik születhetnek. Mindezt másfél héttel a Costa Rica-i utunk előtt. Nos...az amúgy is stresszes munka heteim mellé, az elromlott, majd megszűnt internet és az após 5 napos látogatása mellé (aki amúgy cuki, de hát 5 nap még a cuki apósból is na...) pont ez hiányzott. Végül minden jó ha a vége jó 11 óra múlva egy gépen fogunk ülni Sri Lanka felé ha minden jól megy.

Ah igazából a post lényege a következő lett volna: Tea Afternoon in 40's style with Bridget.
Bridget Jody apukájának az unokatesójának a felesége és hétvégén ünnepelte a 70-ik születésnapját. Na de nem ám csak úgy beülni a vendéglőbe vagy mi. Kérem fancy dress party tea afternoon-t tartott 40 es évek divatjában egy hajón, ami a Temzén állomásozik a South Bank-kal szemben. Micsoda hely! Eleinte azt gondoltam tök uncsi lesz, és amúgy is le kellett lépnem, mert jegyem volt Camilla O' Sullivan-re. Micsoda remek kifogás, de bizony azért csak jópofa volt. Igazi 40 es évek hangulatában egy igazi angol teadélután, scone-nal, répatortával, háromszögszendviccsel, clott creammel, meg ami csak kell. Majd már épp indulóban voltam, mikor Bridget a két lányával megjelent 40es évekbeli II világhárosús katonalányoknak öltözve és elkeztek énekelni meg táncolni. Nos nem igazán tudtam mást mint megemelni a kalapom :) (mivel a hasam elég nagy ezért semmin em jön rám így  pasinak öltözem ez volt a legegyszerűbb)  Boldog 70. születésnapot Bridget!
asszem a gestápó is megirigyelte volna ezt a stílust

hát nem pont 40es de majdnem

apa és fia

másod unokatesók

tea afternoon

na ez a két lédi nagyon komoly volt, szerintem nekik még lehetett valami ruhájuk a 40es évekből a szekrányben, de látszólag nem nagyon zavartatták magukat h beöltözzenek


a show


a hajó

és a nap végére egy tökéletes koncert a Roundhousban Camille O'Sullivan
és a végére még beszúrom, céges vacsi a Sohoban:
http://www.cevicheuk.com/soho
Nyammmmmiiiiiiiii

na csókolom! Pakolni kell, vár a gép:)