2016. április 13., szerda

Strawberry season

Hogy miért is jó Angliában lakni. Sok oka van, de az egyik az eper. És valljuk be én eper függő vagyok. Na nem vészes, de ha epret látok mindig veszek. És itt márciustól októberig lehet kapni. Szóval ha ebben az időben jönnél hozzám a hűtóben mindig találnál epret. Ezt most csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert az imént is hazaérkeztem a szokásos eperadagommal, amit egyébként a reggelimhez szántam, de nem bírtam ki reggelig és ráugrottam. Nem tudom hogy csinálják, mert se nem bio, se nem természetes az az eper ami árpriliban itt kapható (brit eper), de egyszerűen gasztronimiai orgazmus. Ennyi. Beleharapok a sápadt piros színű angol eperbe és olyan édes, amit otthon csak elvétve találok. Eper szerelem.

Na de hogy valamit meséljek is Londonról. Voltunk az urammal randizni már jó pár hete. Vacsi egy ázsiai étteremben, Dim T -ben, Hampsteadnél, ami megint csak gastronomiai gyönyör volt, mert épp valami hányingerrel kűzdöttem és már nyafogtam is az uramnak, hogy én bizony nem fogom tudni megenni a salátám. Na hát nem így lett, annyira király volt, hogy alig bírtam megállni, hogy ne rendeljek még egyet kört. De végül inkább néhány dim sum-ot adtunk a rendeléshez. Grumpy mummy arca felvidult és már izgatottan vártam a mozi élményt. A moziba nem is azért mentünk, mert a filmet annyira meg akartam nézni, hirtelen még a neve sem ugrik be...Hanem mert everyman cinema. Kíváncsi voltam már régóta. Amolyan helyi művész mozi. De. kétszemélyes kanapékon ül a jónép vagy fotelekben henyél és pincérek szolgálják fel a menűről választott komfort kaját. Lehet kapni sört meg bort is. Igazi randi helyszín. Na jó a film is jó volt. Csak tudnám mi volt a címe. John Goodman...Ah megvan 10 Cloverfield Lane Na nem épp a randifilm, habár lehetett jól odabújni az emberemhez, miközben izgultam :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése