2018. december 20., csütörtök

It's beginning to look a lot like Christmas

Tegnap a barátném megkérdezte, hogy írom e még a blogom. Nos...Nyáron sikerült utoljára iderakni valamit. Szóval mondhatomm, hogy nem. Nem írom a blogom. Lehet kéne valami frappáns végszót tennem ide? Mert igen szigetlakó lettem, talán örökre. Nem így terveztem, de ember tervez...

Itt élek, már nem turista vagyok. Még csak nem is hosszútávú turista. Nos, várjuk ki mit hoz a Brexit persze...Legtöbb napom csak a szokásos, munka, gyerek, rutin. Már nem fedezek fel új izgalmas helyeket, nem élek izgalamas életet. Robot van, meg mókuskerék, csak Londonban. Ami azért felvillanyozó, valljuk be.
A héten többször is eszembe jutott a kínai utam, így tegnap este Miriam barátnémet elvittem egy kínai éttermbe a Sohoban, ami a Bun house and tea room névre hallgat. És ohhh hm imádtam!

Ahogy beléptem láttam, hogy nincs üres asztal így egy kicsit elkámpicsorodva vártam kint az utcán Miriamet, remélve, hogy valaki majd eltávozik köben. Aztán feltűnt, hogy elhúzták a rácsot a lejárat elől, így aztán gondoltam lekukkantok, hátha. És bakker volt hely. Tök izgi volt az egész ahogy a semmit mondó fenti kifőzdéből mentem le a pincébe és amikor kinyitottam az ajtót odalent valami egészen fura időutazásban volt részem. A hely ötvötze a régi kínai kultúrát az angol gyarmatosítás idejével. Kb azt tutam elképzelni, mintha ebben a gyarmatosító időkbeli Kínába pottyantam volna valami menő ópium barlangba. Na ugyan nem gondolom, hogy ez nagyszerű időszak volt Kínában, de akkor is imádtam az étterem hangulatát.
 

Ópium ugyan nem volt az étlapon, de brutál izgalmasan hangzó koktélok igen plusz az étlap is nyálfakasztó volt, még egy vegetáriánusnak is. Volt rendesen választék és olyan jól hangzottak, hogy legszívesebben mind kipróbáltam volna. Tele volt amúgy fiatal kínaival a hely. És a felszolgálok, huu de kis csinik voltak. Mindenki kínai volt, na jó legalább is ázsiai, mind fiatal és gyönyörű! A mi felszolgáló srácunk, hogy is mondjam, áradt belöle valami érdekes kisugárzás, ami felébresztette bennem az alvó vadassszonyt. És persze kedvesen mosolygott és segített még ha nem is kérdeztük. Szóval a hely 10-ből tuti 10 pontos. Életem legjobb tofuját ettem, a kiszolgálás isteni, a hely stílusa izgalmas az italok meg tuti bájitalok voltak, mert azon kaptam magam, hogy azon töprengtem, hogy milyen kár hogy nem egy randin vagyok.
  
Az étlapon tea ceremony is szerepelt, amit lévén este 8 óra volt, inkább már nem próbáltam ki, de ez a hely annyira tetszett, hogy azon kevés helyek közé sorolom, ahova biztos vissza akarok még menni.
A szuper vacsi után átsétáltunk a Soho vibráló esti utcáin a Regent's streetre megcsodálni az óriás angyalokat és felébreszteni a régi szerelemet London iránt, ami mostanság egy kicsit háttérbe szorult ugyan, de még mindig parászlik és ha csak egy éjszakára is, de újra fellángolt.










Kötelező toilett szelfi












2018. július 2., hétfő

Hot summer in the city

Igen nyár van. Méghozzá szuper nyár. Már egy hete 28-29 fokot mutat a telefonom. Na igen, kinek van manapság kinti hómérője??
Na és persze szuper lenne ilyenkor elhúzni a tengerpartra, de nem jött össze. Részint, mert a kisasszony épp szokik be az új bölcsijébe, részint, mert szülinapi buliba voltunk hivatalosak a hétvégén.
Na de akkor mi a fenét lehet csinálni egy forró nyári hétvégén egy gyerekes családanyának?

Nos íme, pár ötlet:
1. Kezdj el flamenco táncot tanulni szombat reggel a táncstudióban van légkondi is

2. A délutáni szunyókálásból felébredve pattanj bringára és vidd el a kölköd a Hampstead Heath-re, ahol a többi barát kölkeivel együtt lóghat a fák árnyékában.

3. Vasárnap reggel az év tutira legmelegebb napján sétálj megint a Hamstead Heathre a gyereked barátnőjének a szülinapi bulijába, ami szerencsére az ingyen használható gyerek vizes medencénél volt és a barátaid voltak olyan élelmesek, hogy időben kimenjenek és helyet foglaljanak a fák alatt. Itt aztán kedvedre hűsölhetsz és ha a gyerek akar, akkor még csobbanhat is egyet.

4. Aztán délután pattanj bringára és kerekezz el a gyerekkel a Granary Square-re ahol a szökőkutakat olyan rendesen klórozzák, hogy már az egész tér bűzlik tőle, de legalább nyugtával zárod a napot, mert bizony a kiscsaj megszomjazott és az bölcsiben megtanulta az ivókút használatát, amely tudást nemes egyszerűséggel áthozta a szökőkútra is...De sebaj, mert mind nagyon élveztük a napot és már este 8.30-ra ki is dőlt a kölök. Juhéé

Képek később még jönnek talán, ha szegény uram hazakeveredik egyszer is a melóból a telóm is szinkronizálta a képeket...

2018. május 10., csütörtök

Hello London

Tegnap este kitörtem a rutinból és elmentem egy városnéző sétára két barátnőmmel. Nevezetesen egy Jack the ripper sétára mentem Miriammel és Laurennel. És persze tök szuper volt. Egyrészt mindig jó dolog valami olyat csinálni, ami nem a megszokott kerékvágás, másrészt mindig is imádtam Londonban sétálni.
Reklám helye: wondersoflondon.co.uk ingyenes sétájára mentünk, amin Victor vitt minket végig a különböző gyilkosságok színhelyein, elmesélve a hozzájuk fűződő sztorikat. (Na jó a végén kapott jattot, azért senki sem gondolta, hogy itt bármi is ingyen történik.)
Aldgate metromegállónál gyültünk, hogy a cityből White Chapelbe sétáljunk. A környék még ma is gyors ütemben változik, felhőkarcolók nőnek gomba mód, amitől a térképet kb. 5 évente újra kell rajzolni. De még mindig megtalálni az öreg épületeket is, amik akkorban az 1880-as években itt álltak és máig is tanuskodnak a gyilkosságokról.
Crimescene
Nagyon jól összerakott kis túra volt és Aldgate-től átsétáltunk Spitalfields marketig, közben hallhattunk szegény áldozatokról, kik voltak ők, hogy éltek és különböző elméleteket, arról, hogy ki is lehetett Jack the Ripper. Nekem az tetszett a legjobban, amely szerint Victoria királyné szabadkőmüves dokija követte el ezeket  a gyilkosságokat, a királyné rendeletére, hogy elhallgatassa a prostituáltakat, akik zsarolni próbálták őt. Állítólag Prince Albertnek volt White Chapelnél egy törvénytelen fia.
A túrát azonban nem csak azért volt érdemes végigjárni, hogy némi vérfagyasztó horrorsztorit hallgassunk, hanem mert Victornak nagyon jó történelmi tudása volt, hogyan is éltek akkoriban az emberek itt Londonban, főként White Chapel-nél. A terület az akkori város (city) falain kívül volt és a darkest london gúnynévre hallgatott, nemes egyszerűséggel azért, mert nem volt közvilágítás. Plusz hozzájött a sűrű köd, amit a környező gyárak kéményeiből kiáramló füst alkotott. Rengeteg sztorit hallottunk, hogy éltek itt az emberek és hogy mennyire szegények voltak. Igazán érdekes időutázban volt részünk és ahogy belegondoltam, mik történtek akkor ott azokon az utcaköveken, ahol végigvonultunk, nem csak a gyilkosságok miatt, hanem a nyomor miatt is, bizony nagyon hálás vagyok, amiért a mi életünk már sokkal könnyebb.
Az egyik tetthelynél. Ez a ház azóta sem változott
Sötét sikátor tökéletes hely a gyilkolásra

Viktor nagyon szuperül mesélt. Szinte megelvenedettek elöttünk a szereplők. Képzeletben láttam lepörögni az eseményeket és a túra végére mind az 5 áldozatról kaptunk egy kedves élettörténeti anekdotát is. Hogy némi fényt adjon nekünk a sztori végére Viktor elmesélte, hogy azért valami jó is kisült ebből a brutálisan véres történetből. Mikor az 5. áldozatot hihetetlen brutálisan gyilkolta le Jack a temetésen egyész White Chapel megjelent, összefogtak és követelték a királynőtől, hogy tegyen valamit. Ennek következtében a királynő azonnal bevezetette a közvilágítást a környéken és a fejlesztések azóta sem állnak le. A környék ma furcsa kombinációja régi és újnak. Divatos hipszterek és bankárok lepik el az utcáit. Ne is beszélve a folyamatos turistaáradatról. Nem a mi csoportunk volt az egyetlen. Az este folyamán még legalább 5 másik Jack the riper turistacsoportba botlottunk.
Ez az utca még ma is úgy néz ki mint akkor. Leszámítva az autókat és a közvilágítást

Ez az utca sem változott a házak tekintetében


Victor és a csapat


White Chapel utcáin

Felhőkarcolók és régi házak


Eclectic London

Ez nem volt helyszín, csak úgy tetszett

2018. január 19., péntek

50 shades of grey

Egy nagyon szürke reggelen, nagyon elegem lett a télből és kifakadtam az embernek, hogy márpedig mi most elmegyünk valahova, ahol nem érzem a szürke telet, mert már elegem van. Így hirtelen felindulásból gyorsan megreggeliztünk és elpattantunk a London Aquariumba tengeri élőlényeket lesni. Vagyis lemerültünk a tenger mélyére. Nem agyok egy nagy halbarát, de milyen jót is tett a hangulatomnak! Meleg is volt és annyira szuperül van megcsinálva a hely, hogy tényleg olyan mintha a tenger mélyén lenne az ember lánya. Joy is imádta, így bár húzós volt a beugró, minden pennyt megért a majd két óra szórakozás, amíg végig mentünk a különböző éghajlatú vizes termeken. Azán Joy bébi volt szíves bealudni a babakocsiban, így mi végigsétáltunk a Temze partján egész le a Borough Marketig, néha eljátszottuk, hogy randizunk, majd jót nevettünk, hogy akkor mit is tolunk it tmagunk elött... Reméltük, hogy majd valami fincsit eszünk Borough marketen, de mivel Joy bébi itt már felébredt kénytelenek voltunk valami gyerek barátabb hely után nézni. Így maradt a szokásos Leon, de legalább volt magas szék és pelenkázó.
Egy héttel később visszanázve a képeket, nagyon megjött a kedvem, hogy újra búvárkodjak...

Asszem belezúgtam a medúzákba




Pingvinekkel. Na jó itt mondjuk volt egy olyan érzésem, hogy azért szegény madárkák, jól be vannak zárva, de gyorsan elhessegettem...

Halaknak köztudottan nincs hosszú memóriájuk, szóval azokban a hatalmas akváriumokban, szerintem jól elvoltak. 3 emelet magas! Vagy is mély...

Na hol vagyunk? 










Nem kellett kétszer kérni a kisasszonyt, hogy nyúlkáljon a vízbe, tengeri csillagot simogatni...



Hát ez szerintem tök vicces

Na és akkor szürke 1.

Ezt nem manipuláltam, ilyen szép szürke árnyalatú volt aznap London délután fél kettőkor. 


Szürke


MÉg több szürke

na hány szürke árnyalatot lehet megszámolni?

Leglább a szemetes színes...



Az én kis gyönyörű másfélévesem...